Krémes sajttekercs

…kis tálat előveszek, és a tojások fehér részét az egyikbe aprítom bele, míg a sárgáját a másikba. Hozzáadok 1-1 kanál margarint a tálakba. A tojásfehérjéhez bővel aprítok snidlinget és újhagymát…

Eperjoghurt torta

…ráöntük a krémet – vagy ha háromba vágtuk a piskótát csak az egyharmadát. (Nem baj, ha folyik, mert a végén hűtőszekrénybe kell tenni legalább 2 órára.) Ha megdermedt a krém,…

Barackos tortácskák

…a liszttel és a tojással összegyúrjuk. Folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. A tésztát kis tortaformákba nyomkodjuk, a széleket magasabbra kell felnyomkodni, az alját pedig meg kell szúrni villával, és…

Tarhonyás-zöldbabos paprikás krumpli

…főzzük, közben ha kell – szinte biztosan kell majd – pótoljuk a vizet. Hozzáadjuk a karikára vágott virslit, és néhány perc alatt készre főzzük. Megjegyzés: A receptet Vihar küldte. Köszönjük!…

Lasagne sült paprikával és füstölt házi sonkával

…mert összeragadnak a lapok. Viszont ha kellően lédús a töltelék, és közepes hőmérsékletű sütőben, hosszan készítjük az ételt, akkor a tészta magába tudja szívni a finom szószokat, és megpuhul. Próbáljátok…

Firenzei hal

…rákarikázni a paradicsomot, tetejére füstölt sajtot tenni, és be a sütőbe! Megjegyzés: Mascarpone helyett krémsajt is jó! A receptet Angyalka küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák angyalka muffin papírból papír angyalka sablon…

Magyaros rakott csirke

kell rakni.Burgonyát sorba,mint a rakott burgonyánál,sózod,majd rá a hagymaréteg,a hús,azt sózod,borsozod,majd paradicsom és paprika réteg.A tetejére tedd rá a karfiol darabokat vagy brokkolit.egy felvert tojást,egy jóadag tejföllel,vízzel,és sóval simára keversz,és…

Vödrös savanyúság

…szeretnek: pl. ilyen a karfiol, a tök vagy a cukkini. A receptet Dávid Anita küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák alma savanyúság rokagomba savanyusag recept ozlab gomba savanyusag beledobálós savanyúság recept dinnye…

Nyári spagetti paradicsommal és fokhagymával

…a fokhagyma mennyiségétől, mert így elkészítve nem annyira durva ;o) Ha van olyan kincsünk, mint a szarvasgombás olívaolaj, akkor azt is használhatjuk. Ugyancsak feldobható olajban eltett grillezett zöldségekkel (kaliforniai paprika,…

Kakaós muffin Ágicától

…tűpróbát tartok, ha még ráragad a tészta, akkor egy-két percet még sütni kell. Megjegyzés: Egy ideje kaptam muffin sütőt, azóta kísérleteztem, próbáltam az arányokat és a megfelelő ízeket megtalálni. Ez…