Fekete rózsa
…a két krémet összeelegyítjük. Az egyik lapot megkenjük a krém felével, erre rátesszük a tekercseket, majd ismét krém következik, és befedjük a tésztalappal. Ízlés szerint csokoládémázzal bevonjuk. Hasonló kategóriák ostyalap…

…a két krémet összeelegyítjük. Az egyik lapot megkenjük a krém felével, erre rátesszük a tekercseket, majd ismét krém következik, és befedjük a tésztalappal. Ízlés szerint csokoládémázzal bevonjuk. Hasonló kategóriák ostyalap…
…habosra-sűrűre keverjük. Egy másik tálban a maradék 10 dkg porcukorral habosra keverjük a mascarponét, majd kanalanként beledolgozzuk a tojáskrémet. A habfixálóval kemény habbá verjük a jól behűtött tejszínt, és lazán-óvatosan…
…krémhez adjuk. Az első lapra rákenjük a krém felét, a második lapra a barackízt, a harmadik lapra a krém másik felét, a negyedik lapra csokimáz kerül. Csokimáz: a hozzávalókat összekeverni,…
…tésztát kevés vaníliás tejjel, hogy könnyebben megpuhuljon, majd ráhelyezzük az 5 tojásból megsütött piskótát. Erre a piskótára kerül a krém másik része, majd végezetül a barna tésztalap. A torta tetejére…
…a krémmel. Hab: 3 tojás fehérjét 15 dkg cukorral gőz fölött kemény habbá verünk. Tanácsok: A krémet a tészta tetejére, a habot a krém tetejére símitjuk. Legvégül csokireszelékkel meghintjük, betesszük…
…pudingos krémhez keverjük. Az egyik lapot megkenjük a krém felével, szépen rárakjuk a málnaszörpbe forgatott babapiskótát, erre a krém másik felét kenjük és a felső lapot rátesszük. 24 órára hűtőbe…
…vigyázva hogy a hab ne törjön szét. Ezután a hideg kávéba belekeverem az aromát. Az aromás kávéba megforgatom a babapiskótákat (nem szabad áztatni, mert akkor lucskos lesz az egész), majd…
…a piskótára. Ezután megint egy sor piskóta és erre ugyanez a krém, csak még hozzákeverünk kakaóport, így ez csokis lesz. Megint egy réteg piskóta, fehér krém, piskóta, csokis krém. Ezt…
…a krém sűrűsödni kezd, kemény habbá verjük a tejszínt, óvatosan beleforgatjuk a krémbe, aztán nagyobb méretű sima csőrös habzsákba szedjük. A kívülről számított első, harmadik és ötödik gyűrűt eredeti helyére,…
…tojás Elkészítés A tészta hozzávalóiból kerek piskótát sütünk. 2 lapba vágjuk. A krémeket elkészítjük. A grízes krémhez a darát sűrűre főzzük a tejjel, hűlés után a margarint, cukrot, vaníliás cukrot…