Zserbó
…mint a forma belső átmérője. Helyezzük bele a formába, a dió tetejére. Most a fentiek szerint jön még egy réteg barackíz – 150 g -, majd erre egy réteg –…

…mint a forma belső átmérője. Helyezzük bele a formába, a dió tetejére. Most a fentiek szerint jön még egy réteg barackíz – 150 g -, majd erre egy réteg –…
…majd felvagdaljuk. Egy 1,5 literes doboz formát olajjal kikenünk, majd kibéleljük olpack-kal úgy, hogy a forma szélén túllógjon. A forma aljára az átkevert csokimasszából 1 cm réteget simítunk, megszórjuk mogyoróval,…
…állagú masszát kapjunk.Vegyük ki a formát a hűtőből.Kanalazzunk bele 3-4 evökanálnyi vaniliafagylaltot,majd a kanál hátoldalával vagy kisebb fakanállal kenjük meg vele a forma oldalát.Ezután kanalazzuk bele a többi vaniliafagylaltot,míg az…
Hozzávalók: 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál kakaó, 3 dl tej, 5 dkg vaj, 1-2 evőkanál rum. Elkészítés: Simára keverünk 4 evőkanál cukrot 2 evőkanál kakaóval és 3 dl tejjel. Felforraljuk,…
…lapos tálra legalább 2 cm vastagságban elterítjük. Hűvös helyen kb. 2 óra alatt készítményünk megszilárdul. Forró vízbe mártott késsel a kívánt méretre és formára feldaraboljuk, majd színes papírokban ízlés szerint…
…darab szárított, erős hegyes vagy cseresznye paprikát is. Amikor az étel az asztalra kerül, ne feledkezzünk meg a savanyúságról sem, ami a csalamádétól a friss káposztasalátán át a házilag kovászolt…
…tetejét megszórjuk reszelt sajttal, dióval. Pirítóssal nagyon finom, de ettük már házilag sütött sajtos rúddal is, isteni! Megjegyzés: A receptet Kataaa küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák sajtos szaggatott perec mazsola házilag…
…ízesítő nem jön bele. Hidegen, vagy melegen napi 2-3 csészével fogyasztunk belőle. A receptet beküldte: csillibilli112 Hasonló kategóriák étvágycsökkentő tea házilag recept teljes kiu00c3u00b6rlu00c3u00a9su00c3u00bc tu00c3u00b6nku00c3u00b6lybu00c3u00baza kenyu00c3u00a9r kenyu00c3u00a9rsu00c3u00bctu00c5u0091gu00c3u00a9pben bodza virág szirúp…
…készítése házilag bodza pálinka készítés házilag bodza pálinka recept csicsóka szirup készítése házilag szőlőlé házilag télire rum házilag marcipán figurák készítése otthon marcipán pillangó készítése csicsóka szirup hordós savanyúság házilag…
…a közepébe. A receptet beküldte: angyalka105 Hasonló kategóriák körtelé házilag pirosarany házilag tejszínhab házilag őszibaracklé házilag baracklé házilag narancslé házilag koktélcseresznye házilag rostos lé házilag rostos gyümölcslé házilag jégcukor házilag…