Hárommagos karamellás lepény

…durvára aprítom. Mindezeket szétterítem egy tepsin, és 180 fokon addig pirítom, amíg a mandula halvány aranyszínű lesz, ez kb. 5 percet vesz igénybe. Kiveszem a tepsit a sütőből. A rácsot…

Mandulás pohárkrém

…elég sűrű, belekeverjük az őrölt mandulát. Levesszük a gőzről, és gyakran kevergetve kihűtjük. A kihűlt krémet 4 kehelybe szétosztjuk, és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Tálalásnál megszórjuk a pirított mandulával, és…

Erdei manó sütije

…sütőmargarinnal, megszórjuk darált mandulával, és egyenletesen elosztjuk benne a mandulás-mazsolás metéltet. Ezt megszórjuk vágott mandulával és ízlés szerint cukorral. Rásimítjuk a ribizlis metéltet, a tetejére megint csak mandulát szórunk. Meglocsoljuk…

Tejszínes rebarbaratorta

…darált mandulát, és a kiszedett piskótatésztát. Lepirítjuk, hogy szép barna színt kapjon. A piskótát megtöltjük a rebarbarával, a tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, s a rebarbarára kenjük. A tetejére…

Pezsgős torta

…a krém elkezd kocsonyásodni, kemény habbá verjük a tejszínt, és belekeverjük. A masszát a barackokra simítjuk a formába, és egy éjszakára hidegre tesszük. Másnap a díszítéshez kemény habbá verjük a…

Meggyes túrótorta

Hozzávalók: a tésztához:25dkg liszt,6,5dkg cukor,1 késhegynyi sütőpor,12,m5dkg margarin,1 tojás ezenkívül:2üveg meggybefőtt vagy 75dkg friss meggy,5dkg étkezési keményítő,zsiradék a tortaforma kikenéséhez.3 evőkanál őrölt mandula,7,5dkg margarin,75dkg sovány túró,20dkg cukor,1 csomag vaniliáscukor 3evőkanál…

Különleges húsvéti tojások

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:normál sütési hőfok:– sütési idő:– A díszítéshez 1-1 csomag világos és sötét süteménymáz vagy színes cukormáz A bevonathoz aprított pisztácia és mandula 15 dkg tortadara vagy reszelt csokoládé…

Karácsonyi gyümölcsös

Hozzávalók elkészítés:55 – 60 perc nehézség:normál sütési hőfok:150 ℃ sütési idő:1 perc 20 dkg dió felezve 10 dkg mogyoró 5 dkg hámozott mandula 20 dkg mazsola 10 dkg magozott datolya…

Fügegolyók

Hozzávalók elkészítés:40 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:– sütési idő:– 15 dkg aszalt füge 15 dkg mandula 2 evőkanál rum 5 dkg Rama Sütőmargarin Elkészítés A megtisztított mandulát egy edényben zsiradék nélkül…

Különleges mákos beigli

…csipetnyi só Elkészítés A tejet felforraljuk, beleszórjuk a darált mákot, kb. 25-30 percig főzzük, és időnként megkeverjük. Közben 7 dkg pisztáciát durvára felaprítunk, az aszalt sárgabarackot apróra felkockázzuk. Lábasban 12…