Hal portugál módra
…8 percig sós vízben főzzük, majd leszűrjük. A krumplit héjában megfőzzük, kockára vágjuk, a hagymát felkarikázzuk, olajban megpároljuk, majd megsózzuk. Kivajazott tűzálló tálban tesszük a halat, majd a krumpli és…

…8 percig sós vízben főzzük, majd leszűrjük. A krumplit héjában megfőzzük, kockára vágjuk, a hagymát felkarikázzuk, olajban megpároljuk, majd megsózzuk. Kivajazott tűzálló tálban tesszük a halat, majd a krumpli és…
…ízlés szerint Elkészítés: A felhevitett olajban megpirítom a felaprózott fokhagymát és hagymát, felöntöm vízzel (és egy löttyintés fehérborral). Kb. 2-3 percig forralom, majd hozzáadom a tejfölt, rádobom a rákocskákat, sózom,…
…A hagymát és a fokhagymát az olajban megpároljuk (kb. 5-10 perc), a krumplit beleforgatjuk, 2-3 percig a tűzön kevergetjük, megborsozzuk, a levessel felöntjük. Fél óráig főzzük, majd kihűtjük annyira, hogy…
…olajat forrósítsd fel, és közben keverd össze a hozzávalókat. A tésztát az olajban kanállal szaggasd ki, süsd meg a golyókat. Lassú tűzön süsd, mert a közepe nyers maradhat. Papírtörlőn itasd…
…áztassuk tejbe majd nyomkodjuk ki.Üssünk hozzá két tojást,keverjük hozzá a kissé összetört zölcségeket.Izésitjük sóval,borsal,őrölt szerecsendióval, szinezhetjük pirospaprikával. A masszából pogácsákat vagy rudakat formázunk,forró olajban pirulásig sütjük. A receptet beküldte: Ritus78…
…mártjuk, majd a tésztába forgatjuk és bő,forro olajban gyorsan megsütjük. Akkor jó ha a zeller közepe még nem nagyon puhult meg,elég,ha a bunda szinesedik. Elkészítési idő: 50 perc Kalóriatartalom: 375…
…forró olajban szépen megsütjük. Ha kihűltek, salátaleveleken tálaljuk, díszítjük. Kínálhatuk hozzá kis tálkában különböző mártásokat (tartár, mustáros, tejszínes, tormás, chili). Megjegyzés: Vendégeknek kiváló, lehet csak sertéshúsból is készíteni, és tovább…
…olajbogyót apróra vagdalom, a paradicsomot meghámozom és kockára vágom, a sonkát is felkockázom, a fokhagymát tisztítás után összezúzom. a felforrósított olajban megpirítom a fokhagymát meg az olajbogyót, hozzáteszem a csípős…
…vízben. Közben megfőzöm a krumplit is. A halakat és a krumplit összetöröm villával. Ízesítem édes chiliszósszal, sóval, borssal. Apró pogácsákat formázok belőle, tojásba mártom, majd zsemlemorzsába, és forró olajban kisütöm….
…kikaparjuk, a húsukat pépesre zúzzuk. Az uborkát a fokhagymával együtt, állandóan kevergetve az olajban megpároljuk, majd az uborkát kivesszük, a fokhagymát eldobjuk. A visszamaradt zsiradékban megsütjük a haldarabokat, anélkül, hogy…