Mustáros-fehérboros lazac töltött tojással

Hozzávalók:

  • 4 db egyenként 15-20 dkg-os lazacszelet
  • 4 db tojás
  • 1 tubus szardellapaszta
  • 2 evőkanál majonéz
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 dl száraz fehérbor
  • 3 dl hallé
  • 1 citrom
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 dl tejszí
  • 2 db olívabogyó
  • bors
  • olaj

Elkészítés:

Mossuk meg a lazacszeleteket langyos vízben, töröljük szárazra, gyengén sózzuk, borsozzuk, majd fektessük őket egymás mellé egy olajjal kikent, mély tűzálló tálba. Tegyük a grillrácsot a sütő közepes magasságába, és melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

Egy lábasban melegítsük fel a hallevet a hozzáadott borral és a mustárral, majd öntsük rá a lazacszeletekre. A tűzálló tálat fedetlenül tegyük a sütőbe, süssük mindkét oldalát 5-5 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, borítsuk be a tálat alufóliával, és hagyjuk a sütőben állni.

A tojásokat főzzük meg, héjukat távolítsuk el. Vágjuk le és tegyük félre a tetejüket, óvatosan vegyük ki a sárgájukat. A fehérjéket öblítsük le, lefelé fordítva helyezzük papírtörlőre, és hagyjuk megszáradni. Törjük át egy mély tálban a tojások sárgáját, adjuk hozzá a majonézt és a szardellapasztát, keverjünk belőle sima mártást. Tegyük habzsákba, és töltsük meg vele a tojásfehérjék belsejét, helyezzük vissza a tojások félretett tetejét. Díszítsük 1-1 félbevágott olíva bogyóval.

Ezalatt olvasszuk meg a vajat egy kisebb lábasban, majd állandó kevergetés mellett adjuk hozzá a lisztet. Néhány perc alatt pirítsuk zsemleszínűre kis lángon, adjunk hozzá a hal átszűrt főzőlevéből, addig keverjük, amíg sima mártást kapunk, a legvégén pedig adjuk hozzá a tejszínt.

A halszeleteket óvatosan emeljük ki a főzőléből egy szűrőkanállal, fektessük őket egy tálalótálra. Fűszerezzük még ízlés szerint sóval, borssal és citromlével. Öntsünk a mártásból minden halszeletre egy keveset, és rendezzük el körülötte a töltött tojásokat. A megmaradt mártást tűzforrón külön tálaljuk.

Párolt petrezselymes rizzsel, vajas burgonyapürével vagy frissen sült burgonyatallérral tálaljuk.

Megjegyzés:

A receptet Nordkapp küldte. Köszönjük!