Sajtos-tejszínes cukkinitorta

Hozzávalók:

  • A tésztához:
  • 25 dkg finomliszt
  • 12,5 dkg sütőmargarin + diónyi a formához
  • 1 kávéskanál tejföl
  • fél kávéskanál só
  • 1 tojássárgája
  • A töltelékhez:
  • 20 dkg cukkini + 4-8 cukkinivirág
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg szeletelt füstölt szalonna
  • körömnyi cseresznyepaprika
  • bors
  • 3 dkg parmezán sajt
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál finomliszt
  • 2 dl főzőtejszín

Elkészítés:

A tésztához a lisztet munkalapra szitáljuk, a tetejére szórjuk a felkockázott margarint, és széles pengéjű késsel összedolgozzuk, elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tejföllel és a sóval elkevert tojássárgáját, gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, fóliába csomagolva a hűtőben 30 percig pihentetjük.

Közben a töltelékhez a cukkiniket megmossuk, két végüket levágjuk, nem túl vékonyan felkarikázzuk. A cukkinivirágokat nedves konyharuhával megtörölgetjük, hosszanti irányban óvatosan felhasítjuk, bibéjüket ollóval eltávolítjuk, szárukat 1 cm-re visszavágjuk. A kétféle hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, megmossuk, a hagymákat felaprózzuk.

A szalonnát vékony csíkokra szeljük, megpirítjuk. Hozzáadjuk a kétféle hagymát, az áttört fokhagymát, a csípős paprikát és egy kevés sót, fedő alatt megfonnyasztjuk. Rádobjuk a cukkinit, lassú tűzön, fedő nélkül 3-4 percig pirítjuk, végül meghintjük borssal, hűlni hagyjuk.

A sajtot lereszeljük. Mélyebb tálkában felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a lisztet és a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, simára keverjük, végül beleforgatjuk a sajtot.

200 fokra előmelegítjük a sütőt. Egy 26 cm átmérőjű gyümölcstortaformát kikenünk margarinnal. A tésztát 30-32 cm átmérőjű korongra nyújtjuk, a formába terítjük. Szegélyét körbevágjuk, ujjheggyel összecsippentjük, alját villával megszurkáljuk, és 15 percig elősütjük.

A megsült tészta aljára simítjuk a megsült hagymás cukkinit, ráöntjük a tojásos-sajtos keveréket, csillagformán a tetejére rendezzük a cukkinivirágokat, és 180 fokra visszavett sütőben, középső bordamagasságon 45-50 percig sütjük (TŰPRÓBA!!!).

Melegen vagy langyosan tálaljuk, de hidegen (nem behűtve) is finom. Ha italkorcsolyának szánjuk, 12-16 szeletre vágjuk, és a sütőedényben kínáljuk.

Megjegyzés:

A receptet Heli77 küldte. Köszönjük!