Zöldsaláta marinált koktélrákkal

Hozzávalók:
20 dkg mirelit koktélrák,
1 zacskó Ínyenc saláta mix,
1 dl fehér bor,
késhegynyi fahéj,
1 gerezd fokhagyma,
1 kávéskanál őrölt rozmaring,
1 kásvéskanál őrölt pirospaprika,
olívaolaj,
só, bors,
2 dl víz,
1 teáskanál fehérborecet.

Elkészítés:
A rákot kiolvasztjuk, majd alaposan lecsepegtetjük.
Egy kis serpenyőben felforraljuk a víz, az ecet és a fűszerek keverékét, aztán ha már erőteljesen forr, ráöntjük a rákra és lefedve félre tesszük. Kb. 15 percig így hagyjuk állni.
Ezalatt haladunk tovább. Kimagozzuk, aztán apró kockákra vágjuk a körtét, majd ezt is félre tesszük.
Mikor a rák puhulási ideje lejárt, leszűrjük úgy, hogy a főzőlevét egy serpenyőbe öntjük. Ebből készül majd a saláta öntete. A serpenyőt visszatesszük a tűzre, és az ízes főzőlevet beforraljuk az ecettel és némi frissen őrölt borssal.
Amikor az öntet is elkészült, összeállítjuk a salátát; az ínyenc saláta leveleket egy nagy keverőtálba tesszük, hozzá szórjuk a megfőtt rákokat és az apróra vágott körtét, majd az egészet meglocsoljuk a mártással és egy alapos keverés után már tálalhatunk is.

A receptet beküldte: tinendo