Fokhagymás-tejfölös csirkemell sajttal sütve

Hozzávalók:

  • 3 csirkemellfilé
  • 2,5 dl tejföl
  • 1,5 gerezd fokhagyma
  • bors
  • sajt (trappista, edámi vagy füstölt)

Elkészítés:

A megmosott csirkemellfiléket vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk, sóval és borssal ízesítjük. Serpenyőben hirtelen kisütjük pici olajon. Egy tepsit kivajazunk, belefektetjük a csirkemelleket. A zúzott fokhagymát elkeverjük a tejföllel, sóval, borssal ízesítjük, majd ráöntjük a csirkemellekre úgy, hogy mindenhol érje. Sajtot reszelünk a tetejére, szintén úgy, hogy befedje az egészet. Előmelegített sütőbe tesszük, közepes lángon addig sütjük, amíg a sajt szépen rápirul. Köretként szinte bármi megfelel: krumpli, rizs, saláta.

Megjegyzés:

Finom, egyszerű és gyorsan elkészíthető étel! Ajánlom mindenkinek! :)

A receptet Esztus küldte. Köszönjük!