Arab padlizsánkrém

Hozzávalók:
2 padlizsán,
2 gerezd fokhagyma, finomra zúzva,
15 dkg natúr joghurt,
1 nagy marék friss korianderlevél, apróra vágva,
1 kisebb marék friss mentalevél, apróra vágva,
fél dl olívaolaj,
1-2 friss chilipaprika, kimagozva és vékonyan felszeletelve,
ízlés szerint só.

A tálaláshoz: frissen sütött pita-chips.

Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra (gázsütőn 6-os fokozat), és szilikonlapot vagy sütőpapírt teszünk egy tepsibe.

A padlizsánokat úgy hagyjuk, ahogy vannak, illetve annyi csak a teendőnk, hogy megmossuk, majd szárazra töröljük őket, aztán néhány helyen mindkét darabot villával megszúrkáljuk, hogy sütés közben ne pukkadjanak szét.
A megszúrkált padlizsánokat beletesszük egymás mellé a tepsibe, és kb. 45 perc alatt megsütjük. Ha a belsejük már jó puha, készen vannak. Megvárjuk, amíg langyosra hűlnek, aztán félbevágjuk őket, és kanállal kiszedjük a puha belsejüket.

A megsült padlizsán-belsőt összeturmixoljuk a zúzott fokhagymával, a joghurttal, a friss korianderlevéllel, a friss mentával, az olívaolajjal és a chilipaprikával. Csak akkor sózzuk meg, miután elkészült.

A padlizsánkrémet tálalásig hűtőben tartjuk. Szerintem pita-chips illik hozzá a legjobban, amit úgy szoktam készíteni, hogy a pitákat keresztben félbevágom, majd az így kapott kerek lapokat vékony cikkekre szeletelem, aztán olívaolajjal finoman megkenem a cikkeket, és forró sütőben megpirítom őket.

A receptet beküldte: tinendo

Hasonló kategóriák