Ciprusi sertésragu

Hozzávalók:
80 dkg disznócomb,
só és frissen őrölt bors,
2 evőkanál koriandermag,
1 kávéskanál őrölt fahéj,
1.5 dl olívaolaj,
3 dl száraz fehérbor,
2 citrom,
5 gerezd fokhagyma.

Elkészítés:
Kezdünk a pácolással. A disznócombot 3×3 cm-es darabokra felkockázzuk, megsózzuk-megborsozzuk és betesszük egy kb. 26 x 18 cm-es, 8 cm mély műanyagdobozba. A koriandermagot mozsárban megtörjük vagy kávéörlőben durvára őröljük, aztán a fahéjjal együtt rászórjuk a húsra. A citromok levét kifacsarjuk és ½ dl olaj meg ½ dl bor társaságában ráöntjük a húsra. Már csak a fokhagyma hiányzik: a gerezdeket megpucoljuk, összezúzzuk és ezt is a húskockákhoz keverjük.

A bepácolt húst folpackkal lefedjük és 1 éjszakára betesszük a hűtőbe.

Sütés előtt jó 30 perccel korábban kivesszük a hűtőből a húst, hogy ne legyen jéghideg.

A sütéshez 2 egyenlő adagra osztjuk a húst, majd a maradék olaj ½-ét nagy lángon megforrósítjuk egy 30 cm-es teflonserpenyőben a tűzhelyen. Rádobjuk az egyik adag bepácolt húskockát, és 2-3 perc alatt kevergetve előpirítjuk. Ha ez megvan, szűrőlapáttal kiszedjük, majd az üresen maradt serpenyőbe beleöntjük a maradék olajat, és hasonló módszerrel előpirítjuk a második adagot is.

Visszatesszük a serpenyőbe az első adag, megpirított húskockát – így már az összes hús együtt van. Ráöntjük a bort, felforraljuk, majd mérsékeltre csavarjuk a lángot és a sertésragut 15 perc alatt készre sütjük. Közben néha megkeverjük, hogy egyenletesen puhuljon.

Tálalás előtt érdemes megkóstolni, és ha kell, megsózni-megborsozni.

A receptet beküldte: tinendo