Falafel – vegán

Hozzávalók:
20 dkg csicseriborsó
1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
csokor petrezselyemzöld
koriander
római kömény
esetleg őrölt csili

Elkészítés:
A csicseriborsót legalább egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk.
Másnap leszűrjük, lecsepegtetjük, és nyersen ledaráljuk (masszív húsdaráló , estleg erős aprítógép alkalmas rá).

A kapott nyákos masszát nagyon finomra vágott hagymával, fokhagymával, apróra vágott petrezselyemmel, és ízlés szerint szolidan a többi fűszerrel ízesítjük, majd száraz(!) kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, forró olajban kisütjük.

Salátával, joghurtos öntettel tálalva a legfinomabb.

Tanácsok:
Van olyan falafel recept is, amelyben a csicseriborsót meg kell főzni, így összetörni. Kipróbáltam, könnyen formázható volt, de az olajban morzsákra esett szét mindig, bármenni tojást és lisztet is tettem még bele. Nekem a beáztatott, nyresen ledarált massza vált be, ebbe még tojás sem kell, mégsem esett szét sosem, sőt, eléggé tömör gombócok lesznek belőle, ezért esetleg egy csipet szódabikarbónával lehet lazítani a masszát, ha úgy jobban szeretjük.

A receptet beküldte: Corra