Almás-marcipános piskótatekercs

…almakompótban 6 lap zselatint az utasítás szerint feloldunk, majd a kompótot rövid hűtés után a hűtőbe tesszük. Közben a szétválasztott tojások fehérjéjét az ásványvízzel kemény habbá verjük, majd beleszórunk 15…

Olívaolajas vajkrém házilag

…zöldfűszereket, vagy egyéb fűszereket hozzáadni. Hűtés előtt elég híg az állapota, de hűtőben tárolva jól kenhető, illatos, finom lesz, és nincs benne tartósítószer. Mindenki maga kísérletezze ki az arányokat és…

Narancsos túrószelet

Hozzávalók: (10 szelethez) a tésztához: 3 tojás, 3 evőkanál porcukor, 3 evőkanál finomliszt, 1/3 csomag sütőpor, evőkanál cukor nélküli kakaópor, 0,5 dl olaj a krémhez: 25 dkg tehéntúró, 15 dkg…

Túrótorta

…üdítővel, és egy csipetnyi citrom sóval. Ezután állandó keverés mellett főzzük addig, amíg meg nem sűrűsödik. Félig kihűlt állapotban a túrókrémre öntjük. Hűtés után a torta fogyasztható. Felezési ideje igen…

Kókuszkrémtorta

…5 dkg kókuszreszelék A tetejére: tejcsokoládés tortabevonó Elkészítés: Először a mézes lapot készítjük el. A hozzávalókat a liszt kivételével! vízgőz felett összefőzzük, majd a tűzről levéve pár perc hűtés után…

Meggyleves III.

…állaga akkor jó, ha kicsit sűrű, sodó jellegű. Már csak egy dolog van hátra: várni, hogy jól lehűljön :) Megjegyzés: Jó étvágyat hozzá! A hűtés sajnos nincs benne a 30…

Zöldségkocsonya, vegetáriánusoknak

…edény aljába merünk belőle néhány kanálnyit. A zöldségeket elrendezzük benne, és a maradék levest ráöntjük. Hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni. Megjegyzés: Elkészítési idő: 30 perc + hűtés Egy adag: 1200 kJ/287 kcal…

Zöldségkocsonya vegetáriánusoknak

…edény aljába merünk belőle néhány kanálnyit. A zöldségeket elrendezzük benne, és a maradék levest ráöntjük. Hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni. Megjegyzés: Elkészítési idő: 30 perc + hűtés Egy adag: 1200 kJ/287 kcal…

Diótrüffel

…keverjük a masszát. Kis halmokra osztjuk, és hideg kézzel gyorsan golyókat formázunk belőlük. A trüffeleket kakaóporba hengergetjük, és fogyasztásig a hűtőben tároljuk. Megjegyzés: Elkészítési idő: kb. 50 perc (hűtés nélkül)…

Kapuccinó szelet

…ek kakaót, a másik felébe a 2 ek kávét pici rummal. A kihűlt tésztára elkenem először a kávés krémet, majd a kakaósat. A tetejét csokival vonom be. Hűtés után szeletelhető….