Ribizlis, túrós, csokis rolád

…kinyomott levével ízesítjük. Az utasítás szerint feloldott zselatinba 3 ek túrókrémet vegyítünk, majd a maradék krémhez adjuk, és a hűtőbe állítjuk. Közben a tejszínt keményre felverjük. A habot a dermedő

Epres, túrókrémes szelet

…és a dermedő zselébe először a túrót, majd a tejszínhabot forgatjuk. A krémet rásimítjuk az eperre és 1 órát hűtjük. A másik tésztalappal befedjük és még legalább 5 órára visszatesszük…

Epres-tejszínes túrótorta

…ezt is a krémbe keverjük. 5 dl tejszínt ( én növényi tejszínnel készítettem) kemény habbá felverünk, majd a dermedő krémbe keverjük. A krém felét egyenletesen a piskótára simítjuk, és jól…

Epres-tejszínes túrótorta

…ha már csak langyos, ezt is a krémbe keverjük. 5 dl növényi tejszínt kemény habbá felverünk, majd a dermedő krémbe keverjük. A krém felét egyenletesen a piskótára simítjuk és jól…

Epres-túrókrémes szelet

…amíg feloldódik, (nem forraljuk). Kb. 1 órára hűtőbe rakjuk. A túrót a maradék cukorral és a citromlével ízesítjük, 3 dl tejszínt habbá verünk. A dermedő zselébe először belevegyítjük a túrót,…

Joghurttorta – képpel

…percre hűtőbe tesszük. A kemény habbá vert tjszínt a dermedő jughurtkrémbe forgatjuk és a tortalapra símítjuk. legalább fél napra a hűtőszekrénybe állítjuk, majd a tortát a karimától elválasztjuk. Tanácsok: Szerintem,…

Szilvás túrókocka

dermedő túrókrémbe vegyítjük. A felét egyenletes rétegben a piskótára simítjuk, majd kb. 15 percre hűtőszekrénybe tesszük. Megkenjük a maradék túrókrémmel, ráborítjuk és kissé rányomjuk a másik piskótalapot. A süteményt hűtőszekrénybe…

Szilvás túrókocka

…Hozzáadjuk a szilvát és hűtőbe tesszük. A tésztát keresztben félbevágjuk. A tejszínt kemény habbá verjük és a dermedő túrókrémbe forgatjuk. A krém felét az alsó tésztalapra simítjuk, majd 15 percre…

Citomkrémes rolád

…maradék krémhez adjuk, majd 3-5 percre hűtőbe tesszük. A tejszínt kemény habbá felverjük, a dermedő krémbe forgatjuk, majd úgy simítjuk a piskótalapra, hogy körben 1 cm-es sáv maradjon. A felaprított…

Almás szelet áfonyával

…A visszamaradt lében a zselatint feloldjuk és 1/2 órára hűtőbe tesszük. Az almát a dermedő zselébe forgatjuk. A tésztát keresztbe félbevágjuk, a kompótot eloszlatjuk az alsó lapon, befedjük a másik…