Korhelyleves II.

…le belőle. Amikor a kolbász kellemesen ropogós, öntsd rá a káposztát (kevés káposztalé mehet rá). Forgasd át, majd engedd fel annyi vízzel, amennyitől leves-kinézete lesz. Fűszerezd ízlés szerint borssal. 20…

Fűszeres pecsenye almás káposztával

…néhány szem tört mustármag késhegynyi szárított rozmaring őrölt bors kis darab szalonnabőrke A káposztához: 1 kg vörös káposzta 2 evőkanál olaj 1 kis fej vöröshagyma só 1 evőkanál tízszázalékos ecet…

Cságógulyás 1946-ból

…után hozzáadjuk a káposztát,és felöntjük annyi vízzel,hogy jól ellepje.így pároljuk addig,amíg a hús és a káposzta puhulni kezd,majd hozzá adjuk a rizst és ezzel pároljuk készre.Tálalás előtt hozzá keverjük a…

Káposztás paszuly

Hozzávalók: 25 dkg száraz bab 25 dkg savanyú káposzta 12,5 dkg füstölt kolbász 1 fej hagyma só pirospaprika vagy pirosarany liszt vagy keményítő a sűrítéshez Elkészítés: Az előző este beáztatott…

Nagyi töltöttkáposztája

…nagy fazékban a farkakat, lábat és füstölt húst, felöntjük egy kevés káposztalével, rárakjuk a savanyú káposztát és a hagymát vékony szeletekre vágva. -Előfőzzük a gerslit (vagy rizst). -Leforrázzuk a káposztafejet,…

Káposztás pogim

káposztát úgy dinszteljük, mint a káposztás tésztához szoktuk. A lisztben elmorzsoljuk a margarint, majd hozzáadjuk a tojást, a langyos cukros tejben megfuttatott élesztőt, a sót és a tejfölt. Jól összedolgozzuk,…

Sült harcsa káposztával és burgonyával

Hozzávalók: 60 dkg harcsafilé 50 dkg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma szeletelt bacon 30 dkg burgonya 2 dl tejföl babérlevél só őrölt bors sertészsír Elkészítés: A káposztát átmossuk, lecsepegtetjük. Egy…

Majonézes káposztával töltött burgonya

Hozzávalók: 8 közepes burgonya 40 dkg savanyú káposzta 20 dkg füstölt sonka só bors 1 csokor petrezselyem 10 dkg emmentáli sajt 50 dkg kígyóuborka 3 evőkanál majonéz Elkészítés: A burgonyákat…

Gyors savanyú káposzta

Hozzávalók: 1 kg káposzta 1 db. burgonya 1 nagy szelet kenyér viz só kömény Elkészítés: A káposztát vékonyra szeljük. Egy 2-3 literes üveg aljára tesszük a szelet kenyeret és a…

Sült kacsa, gesztenyés töltelékkel

…nélkül, amíg ropogós piros nem lesz. Megjegyzés: Párolt rizst vagy tört burgonyapürét adhatunk mellé. A töltelék nagyon finom mind a kettőhöz. Csalamádé, savanyú uborka, savanyú káposzta, de a párolt káposzta