Epres túrótorta

…a krém másik fele. A maradék gyümölcsökkel ízlés szerint díszítjük. Végül 1dl vízhez a szörpöt hozzáöntjük és kb. 2- 2,5 evőkanál zselatinnal elkeverjük. 15 percig állni hagyjuk, átmelegítjük, átszűrjük, ha…

Fehér csokis tekercs

…dl habtejszínt, és oldjuk fel benne a 15 dkg fehér csokoládét a zselatinnal együtt. Ízesítsük 0,2 dl narancslikőrrel és tegyük egy éjszakára hűtőbe. Válasszunk ketté 6 db tojást. A sárgákat…

Joghurtos szelet

…sárgáját, majd a lisztet is. Amíg sül addig felkockázzuk a gyümölcsöt. A joghurtot összekeverjük a cukorral és felmelegítjük a zselatinnal együtt míg az elolvad. Ne legyen meleg, csak langyos! Felverjük…

Málnás túrótorta

…átpasszírozott málnát elvegyítjük a feloldott zselatinnal. A túrókrémet két részre osztjuk. Az egyik adagba belekeverjük a málnapürét. A kihűlt piskótát félbevágjuk éles késsel. Az alsó lapra rásimítjuk a málnakrémet. A…

Kávétorta őszibarackkal

…és díszítsük az őszibarackokkal. Öntsük le a maradék zselatinnal, hagyjuk megdermedni. Ezután vegyük le a formát a tortáról, és megkenhetjük az oldalát a félretett csokis krémmel, esetleg pirított mandulát is…

Libamájas őzpástétom

zselatinnal bevonom. Tálalásig ismét visszateszem a hűtőbe, éles, meleg vízbe mártott késsel szeletelem. Majonézes burgonyát, friss rozsos zsemlét adok mellé. Megjegyzés: Nem egy olcsó, de rendkívűl ízletes pástétomot kapunk. Családi…

Epres-málnás torta

…Jó tanács: A gyümölcsöt zselatinnal is fixálhatjuk. Ebben az esetben 9 levél fehér vagy vörös színű zselatint beáztatunk hideg vízbe, a ribizlilevet felmelegítjük, majd feloldjuk benne a lecsepegtetett zselatint. Lehűtjük,…

Charlotte torta szőlővel

…vagy félbevágva és kimagozva, hozzákeverjük a zselatinhoz. A túrót összekeverjük a tejszínhabbal és a gyümölcsös zselatinnal. Egy mélyebb tálat kibélelünk folpackal, és a tálat körben kirakjuk a felszeletelt piskótatekercsekkel. A…

Gyümölcsös joghurtcsoda

…a zselatinnal (ügyeljünk arra, hogy ne csomósodjon be). Amíg fő (kb. 3 perc), egy külön tálban összekeverem a cukrot, vaníliás cukrot és a maradék 2 doboz joghurtot. Ezt összekeverem, és…

Epertorta másképpen

…formájú edényt egy rétegben kibélelek a tekercsekkel a tál pereméig. A növényi tejszínt felverem, összekeverem a joghurttal, az elkészített és langyosra hűtött zselatinnal. Az így készült krémből egy réteget ráeszek…