Mazsolás csokitorta

…keverem. A kihűlt, három lapra felvágott piskótát vastagon megkenem krémmel, egymásra helyezem. Az oldalát és a tetejét bevonom a maradék krémmel. Díszíthetjük mazsolával, hámozott mandulával, csokireszelékkel. Néhány órára hűtőbe teszem….

Kardinális

…Végül is laponként három fehér és két sárga csíkból álló tésztát kapunk. A tepsit előmelegített sütőbe toljuk, és közepes hőfokon (150 C) 20-25 percig sütjük. Ezután megvárjuk, amíg kihűl, majd…

Schönbrunni torta

három egyforma nagyságú részre vágom. Hagyom kihûlni. Közben elkészítem a torta krémjét: a cukrot szárazon szép barnára pirítom, közben kevergetem, hogy egyenletesen piruljon, majd a tejszínnel felengedve addig forralom, amíg…

Zabkorpás epertorta

…(2 evőkanál rummal ízesíthetjük). Összeállítás: A piskótát három lapba vágjuk, rétegenként krémmel megkenjük, és kirakjuk a szeletekbe vágott eperrel. A tetejét is eperdarabokkal díszítjük. A tortát lehűtjük, másnap fogyasztjuk. A…

Gyömbéres-zöldséges palacsinta

három alkotóelemből előtte összeforralunk. 10 percre sütőbe tesszük. Megjegyzés: Nagyon mutatós és laktató étel. A tölteléket lehet variálni különféle zöldségekkel, finom hozzá a kukorica vagy a zöldbab. Aki gazdagabban akarja,…

Lekváros-marcipános tojások

…hűlni, majd vegyük ki a süteményeket a formákból. Gyúrjuk át a marcipánmasszát, osszuk három részre, és fessük be ételfestékkel. A marcipánt nyújtsuk ki, szúrjunk a tojásoknál nagyobb korongokat, majd borítsuk…

Gerbaud

három egyenlő részre osztjuk, cipókat formálunk belőle. Az egyes cipókat kb. 3 mm vastagságú téglalap alakúra nyújtjuk. A töltelékhez a diót összekeverjük a porcukorral. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk. A hozzávalókat…

Gyors túrós-sós vendégváró

…Elkészítés A három hozzávalót gyorsan összegyúrjuk, sózzuk ízlés szerint. 1 órát hűtőbe tesszük. Ujjnyira nyújtjuk, tetejét megkenjük a tojássárgával, csíkokra vágjuk, és megszórjuk a sajttal. Zsírozott vagy sütőmargarinozott, lisztezett tepsibe…

Feketeerdő meggytorta

…tojások sárgáját is. Fakanállal belekeverjük az átszitált pudingport is. A piskótatésztát kb. 26 cm átmérőjű tortaformában megsütjük. Rácsra téve kihűtjük. Majd három részre vágjuk. Közben elkészítjük a meggytölteléket. Leszűrjük a…

Kenyér sütőtálban – képpel

…sütőbe rakom három kis vágást ejtek a tetején és vizes ecsettel átkenem. 200 fokos előmelegített sütőben 1,5 óráig sütöm. Kivéve megint átkenem vízzel. Igazi jó kenyér lesz belőle, jó ropogós…