Borban párolt töltött ponty

…evőkanál olaj 3-4 dl száraz fehérbor só és bors Elkészítés: A halat megmossuk, besózzuk, és fél órára állni hagyjuk. A szalonnát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a hagymát, megdinszteljük, majd hagyjuk kihűlni….

Lazacos palacsinta

…maradék liszttel és tejjel besamelmártást főzünk, a tűzről levéve langyosra hűtjük, és belekeverünk egy tojássárgáját. Hozzáadjuk olajával együtt a villával összetört halkonzervet, megtöltjük vele a palacsintákat, és egyenként összetekerve tűzálló…

Bácskai halászlé

…felteszem kb. 1 órára hideg vízbe főni. Ezalatt egy nagyobb edényben felteszem az apróra vágott hagymát és a halszeleteket. Az apró halakat áttöröm és a levével együtt beleteszem a halszeletes…

Tejszínes halleves a tenger gyümölcseivel

hal alaplevet készítem el: a hagymát megpirítom az olajon, majd rádobom a halgerincet-halfejet (ez lehet tengeri vagy hazai is, a tengerinél később a sózásnál figyelni kell). Kb. 2 percig pirítom,…

Vörösboros pontyfilé

…és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Alufóliával letakarjuk. Betesszük a sütőbe, és kb.30 perc alatt megpároljuk. Amikor a hal megpuhult, óvatosan kiszedjük. A gombával együtt előmelegített tálra tesszük. A…

Halászlé Ricsi módra

…átfőtt az alap, pépesre törjük,felöntjük kb. fél liter vízzel,beletesszük a sűrítményt és a halászlékockát.Forrás után még felöntjük bő egy liter vízzel, beletesszük a haldarabokat és a bort.Mire felfő, a hal

Halászlé másképp

Hozzávalók: 120-150 dkg hal,(pl.ponty,süllő,harcsa),2 fej vöröshagyma,1 ek.pirospaprika,2 z.paprika,1 paradicsom,só. Elkészítés: Többféle halból készítsük,mert ez adja meg a halászlé igazi zamatát.A halakat mgtisztítjuk,5-6 dkg-os darabokra vágjuk és besózzuk.A halak fejét,gerincét,uszonyukat a…

Tejszínes-spárgás hal

Hozzávalók: 50 dkg halfilé 50 dkg spárga 15-20 dkg reszelt sajt 3 dl főzőtejszín só ételízesítő fűszerek ízlés szerint olívaolaj Elkészítés: A spárgát sós, ételízesítős vízben teljesen megfőzzük. A halat…

Halászlé egyszerüen

Hozzávalók: 1 kg. különféle hal, só. 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál fűszerpaprika, 2 db. cseresznyepaprika ( vagy száraz hegyespaprika) Elkészítés: A halakat megtisztitjuk, fejet, uszonyokat levágjuk. A nagyobb szeleteker…

Halas batyu gazdagon

Hozzávalók: személyenként: 25 dkg tengeri halfilé (tőkehal) 2 közepes szem krumpli 1 közepes paradicsom 1 marék gomba szeletelve vagy kockázva 1 maréknyi felkockázott kaliforniai paprika 1 evőkanálnyi hagymakarika 1/2 gerezd…