Trencsi néni

…jól kikeverjük, és a kihűlt, főzött krémhez keverjük, ezt rátesszük a tészta tetejére. Habhoz: a 4 tojásfehérjét gőz felett habbá verjük, majd ez rákerül a krém tetejére, végül megszórjuk tortadarával….

Szlovák krémes

krémnek felét rákenjük a lapra. 1 doboz babapiskótát rumba mártunk, a krém tetejére rakjuk és rákenjük a krém másik felét. Végül a lap másik felét ráhelyezzük. Másnap szeleteljük és fogyasztjuk….

Házikó

krém hozzávalóiból krémet főzünk. Az ostyalapokat hosszában kettévágjuk. Egyik lapot megkenjük krémmel, és 3 tudat teszünk rá, majd ismét krém és 2 rúd következik, majd krém és 1 rúd. Ezután…

Kapucíner szelet /mutatós és nagyon finom/

…fokon 18 percig. Fenti receptet tortaként is elkészítettem az alábbi mázzal bevonva: Máz: 10 dkg margarint felolvasztani, levéve 3 evőkanál kakaóval elkeverni + 1 kanál olajat bele! (A krém tetejére…

Csokoládé torta

…kész krémet hűtőbe tesszük, hogy kicsit dermedjen. A krém egy részét a két lap közé kenjük, a maradékkal pedig bevonjuk a tortát. A kész tortát kb 1 órára hűtőbe tesszük….

Fagyi szelet másképpen

…lisztet péppé főzöl. Vársz vele míg kihűl! Amíg a főzött krém hűl, 3 tojás sárgáját egyenként hozzákevered a margarinos masszához és ha kihűlt a főzött krém az egészet csomómentesen összekevered….

Citromos csoda

…óvatosan belekeverjük a fenti tejfölös masszába. Egy tál aljára rákenjük a krém 1/3-át, megrakjuk babapiskótával, megint krém, babapiskóta. Tetejére krém kerüljön! Hűtőbe tesszük, másnap fogyasztjuk, díszítjük. Díszítés: vékonyra szeletelt citromkarika…

Svéd mandulatorta

…tűzhelyről majd lassan kisebb darabokban kevergessük bele a vajat amíg teljesen bele nem olvad. Még pár percig kevergessük amíg a krém már csak langyos. A krémet a tortaformába, a tortaalapra…

Francia mákos

…lapban, a nagy tepsi hátán sütjük. Frissen kemény, de a krém megpuhítja másnapra. A krémhez a vaníliás pudingport 8 dl tejben cukor nélkül megfőzünk. Míg hűl, 25 dkg margarint 25…

Angelika

Hozzávalók: 6 tojásból piskótát sütünk 1.KRÉM:2 dl tej 5 tojássárgája 3 evőkanál porcukor 1 vaniliacukor 1 evőkanál liszt 1 evőkanál kakaó Ezeket megfőzni és kihülésig keverni. Elkészítés: 2.KRÉM:1 RAMA, 3…