Lucskos káposzta II.

…rántást keverünk. Ha friss paradicsommal készítjük a levest: forró vízbe mártjuk a paradicsomokat, héját lehúzzuk, felcikkeljük. A húst megmossuk, lecsöpögtetjük, kockára vágjuk. A káposztát megmossuk, vékony szeletekre vagy kockákra vágjuk….

Brassói kicsit másképp

…és borsozzuk. A húst pirítsuk le egy kicsit, ne engedjük fel semmilyen folyadékkal, hiszen hús engedni fog elég levet a pároláshoz. Csak akkor öntsük fel kevés vízzel, amikor a hús

Göngyölt hús

…is), összekeverjük csomómentesre és a piruló húsra öntjük. Fedő alatt takarék lángon sütjük tovább. Meghámozunk 5-6 szem krumplit, karikára vágjuk, egy tepsi alját kibéleljük vele, majd a nagy fej hagymát…

Tejfölös-mustáros csirkemell

…és körülbelül 1 dl vizet, a mustárt és a fokhagymát. Letakarjuk, és a húst puhára pároljuk (csirke: 25-30 perc, a pulykának 5-10 perccel több idő kell). A tejfölt a liszttel,…

Töltött cukkíni

aranysárgára sütjük, majd a tört fokhagymát beletéve még egy percig a tűzön hagyjuk. Ekkor adjuk hozzá a kis kockákra vágott főtt füstölt húst, amit kissé megpirítunk rajta, végül összekeverjük a…

Sajtos rakott hús

…is tenni, de a sorok közé bacont kell tenni!). Alufóliával letakarjuk, és kb. 1-1,5 órára a sütőbe tesszük (amíg puha lesz a hús). Utána levesszük az alufóliát, és kb. 20…

Sajtos rakott hús

Hozzávalók: 3 közepes burgonya 1 paprika 1 paradicsom 1 fej hagyma 4 szelet hús (ki milyet szeret) 1 pohár tejföl 1 tojás 25 dkg sajt Elkészítés: Vékonyra felszeleteljük a krumplit,…

Paradicsomos-sajtos csirke

…majd alufóliával letakarva sütőben megpároljuk. Amíg a hús sül, serpenyőben lepirítjuk kicsit a bacon szeleteket, utána pedig a vastagra felszelt paradicsomkarikákat megsütjük a szalonna zsírjában. Amikor a hús elkészült, kivesszük…

Olajban pácolt mustáros flecken

…egy réteg hús, öntönk rá egy kis olajat, szintén egy réteg hús, megint egy kis olaj. Ezt ismételjük amíg van hozzá húsunk, a tetejét leöntjük olajjal. Betesszük a hűtőbe, hagyjuk…

Pikáns sárgabarackos csirkemell

…előtt néhány órával bepácoljuk a következők szerint: az olajban elkeverjük a sót, borsot, majoránnát, a babérlevelet, és beleforgatjuk a húst, majd állni hagyjuk. A pácolás után a húst tepsibe fektetjük,…