Mascarponetorta

…étkezési keményítőt. Az egészet habverővel összedolgozzuk. A tortaformába öntjük, és a sütőben 30-35 percig sütjük. A formában kissé hűlni hagyjuk, majd rácsra borítjuk, és teljesen kihűtjük. A maradék 1 evőkanál…

Epres túrótorta

maradék habfixálót,majd a tejszínt is.A krém 1/3-át tegyük félre.Az apróra vágott epret adjuk a maradék túrókrémhez.A krém felét kenjük az egyik piskótalapra,tegyük rá a második lapot,és azt is kenjük meg…

Lyoni burgonyás tál (rakott krumpli másképpen)

…adjuk, a szokásosnál erőteljesebben borsozzuk, és fedő nélkül, gyakorta megkevergetve, erős tűzön addig főzzük, amíg mártásszerűre be nem sűrűsödik. A maradék vajjal kikenünk egy tűzólló tálat, az aljára terítünk egy…

Somlói galuska

…a harmadik piskótalapot, meglocsolom a maradék öntettel, ha valaki szereti egy kis barack lekvárt is lehet a piskótára kenni és utána megkenem a maradék vaníliás krémmel, megszórom a maradék rumos…

Rebarbaratorta

…hogy kissé megdermedjen. A tortalapot tálra fektetjük, és köré rakjuk egy kapcsos tortaforma oldalát. A tortát megcsepegetjük a mandulalikőrrel, és rákenjük a maradék lekvárt. Rásimítjuk a rebarbarakrémet, és kb. 2…

Képviselőfánk

…és a tejszínt összeforrósítjuk, a tojások sárgáját kikeverjük a maradék cukorral, a vaníliás cukorral és a keményítővel. Hozzáadjuk a maradék hideg tejet, és folyamatosan keverve a forró tejhez adjuk. Sűrűre…

Somlói galuska

…a lapot is nyomkodjuk le, öntözzük meg a maradék rummal és kenjük rá a maradék vaníliakrémet. A kész süteményt legalább 1-2 órára tegyük hűtőszekrénybe, hogy az ízei összeérjenek. Tálalás: egy…

Epres tiramisu

maradék krémet. Letakarjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a krémre szórjuk a maradék epret, és citromfűvel díszítve kínáljuk. Elkészítési idő: 30 perc Kalóriatartalom: 347 kcal A receptet…

Kapucsínókrémes kocka

…a habfixálóval, a másik zacskó vaníliás cukorral, és a maradék cukor 2/3 részével kemény habbá verjük. A habot a nugátrétegre simítjuk, és a felső lappal beborítjuk. A maradék tejszínt a…

Bodzakrémes szelet

…kenjük és 1 órára behűtjük. A maradék bodzalevet és cukrot feloldódásig melegítjük, feloldjuk benne a maradék zselatint, a krémre locsoljuk, és visszatesszük a hűtőbe. A maradék tejszínből vert habbal díszítjük….