Epres szelet
…a megpuhult lapokat és adjuk a cukros vízhez. Közben a megmosott eperre csepegtessünk citromlevet, majd nyomkodjuk szét úgy, hogy kásás állagú legyen. Ha megvagyunk, jöhet bele a zselatinos massza is….

…a megpuhult lapokat és adjuk a cukros vízhez. Közben a megmosott eperre csepegtessünk citromlevet, majd nyomkodjuk szét úgy, hogy kásás állagú legyen. Ha megvagyunk, jöhet bele a zselatinos massza is….
…Keverőtálban összekeverjük a krémsajtot, a vaníliaaromát, a mandulát és a zselatinos vizet, majd apránként hozzákeverjük a tejszínt és az eperdarabkákat. A keveréket a piskótákkal kibélelt formába öntjük, és a maradék…
…a szörpöt és a zselatint, majd folyósra melegítem. A pudingot elkészítem, és belekeverem a narancs lereszelt héját, ha már nem forró hozzáadom a zselatinos keveréket, valamint az apróra tört csokit,…
…tejszínt, a lime lereszelt héját, levét, végül a zselatinos málnát. Öntsük a művet hideg vízzel kiöblített kör alakú kuglófformába, végül olyan távolságra egymástól, amekkora szeleteket szeretnénk, tegyünk bele eperszemeket. 2-3…
…ráöntünk néhány evőkanál hideg vizet. Kézi habverővel simára keverjük, és takaréklángon addig melegítjük, amíg a zselatin feloldódik a vízben. A zselatinos folyadékot a málnás-joghurtos turmixhoz öntjük, alaposan elkeverjük. A hideg…
…amíg a zselatin teljesen feloldódik. A cukrot a sherryben keverés közben feloldjuk, majd jól belekeverjük a zselatint. A tejszínből a van. cukorral kemény habot verünk. Ha a zselatinos massza sűrűsödni…
…a nagyon keményre vert tejszínt fokozatosan a langyos, zselatinos tejbe keverjük. A piskótát félbevágjuk, a krémet közé töltjük. Rövid időre hűtőbe tesszük, majd csoki mázzal borítjuk. A csoki alá egy…
…felolvad benne, és langyosra hűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd beleadagoljuk a már langyos zselatinos tejet. Ezt a krémet az egyik tésztalapra kenjük, majd a tetejére tesszük a másik…
…összekeverni. A tejet meglangyosítani. Közben a zselatint az 1 dl vízzel simára keverni, majd a langyos tejet ráönteni, s alaposan elkeverni, míg a zselatinos víz fel nem olvad. Majd a…
Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– Piskótához 5 tojás 5 kanál cukor 1 kanál víz 5 kanál liszt 1 kanál kakaópor sütőpor Krémhez 4 dkg Rama 50 dkg…