Rakott kelkáposzta csülökkel

Hozzávalók:

  • 1 fej kelkáposzta
  • 60 dkg apróhus
  • 1 füstölt csülök
  • 1 kg burgonya
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • babérlevél
  • bors (egész és őrölt is)
  • kömény (egész és őrölt is)
  • 1 nagy pohár tejföl
  • ételízesítő
  • mustár

Elkészítés:

A csülköt felteszem főni az apróhussal együtt. A vízbe teszek 2 babérlevelet, 3-4gerezd fokhagymát, 1 fej vöröshagymát, egész borsot és egész köményt.

A káposztát másik lábosba rakom, megpucolva és laskákra tépkedve. A főzővizet ízesítem sóval, őrölt köménnyel, őrölt borssal és 3-4 gerezd fokhagymával. 6 percig főzöm, majd leszűröm, és hűlni hagyom.

Ha megfőttek a húsok, kiszedem és darabokra vágom. Ha a csülök is megfőtt, azt is feldarabolom. Közben a nyers burgonyát megpucolom és felkarikázom.

Egy tepsibe elkezdem rétegezni az összetevőket. Alulra a káposzta felét (egy picit meg szoktam sózni), rá a nyers burgonyát, amit sózok, borsozok és ételízesítővel megszórok, majd a húsokat és a csülköt teszem rá, majd a káposzta másik felével betakarom.

A tetejére a tejfölt összekeverem mustárral, sóval, borssal és a csülök főzőlevéből 2 merőkanálnyival, és ezzel nyakonöntöm az ételt. Forró sütőben összesütöm.

Megjegyzés:

Jó szaftos, laktató és nem túl füstös! A család egyik kedvence! :) Nagyon jo étvágyat hozzá!

A receptet Dujko1977 küldte. Köszönjük!