Sajttal töltött csirkecomb őszi mustáros salátával

Hozzávalók:

  • A húshoz:
  • 4 egész csirkecomb
  • 12,5 dkg mozzarella golyó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • sült csirke fűszerkeverék
  • A salátához:
  • 1 fej zöldsaláta
  • 15 dkg füstölt sajt
  • 3 maréknyi dió
  • 1 fürt fehérszőlő
  • 2 evőkanál dijon-i mustár
  • 1 evőkanál méz
  • kevés olívaolaj

Elkészítés:

A csirkecombokat megmossuk, befűszerezzük (a fűszerkeverék mellett tehetünk még rá őrölt színesborsot is), a bőre alá 2-3 mozzarella golyót dugunk. A tepsibe kevés zsiradékot teszünk, beletesszük a zúzott fokhagymát, a karikára vágott vöröshagymát, ráfektetjük a csirkecombokat. Alufóliával lefedjük, és fél órára középmeleg sütőbe tesszük. Majd levesszük a fóliát, és pirosra sütjük. A salát és a szőlőt alaposan megmossuk. A salátát beletépkedjük egy nagyobb tálba, a szőlőszemeket leszedjük a fürtről, hozzátesszük, a sajtot felkockázzuk, és a dióval együtt a salátához adjuk. Az öntöthez a mustárt és a mézet összekeverjük, folyamatos keverés mellett hozzáöntjük az olívaolajat, addig keverjük, míg szép, homogén öntetet kapunk. Ízesíthetjük kevés őrölt borssal, de ne fűszerezzük túl, mert a dijon-i mustár elég jellegzetes ízű.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Degauss küldte. Köszönjük!