Spenót Mozzarellahálóban

Hozzávalók:
– 4 tojás
– 1 db kis kockára vágott hagyma vagy 2-3 szál újhagyma
– kis fokhagyma
– 10-20 dkg light sonka apróra vagy csíkokra vágva
– 10-20 dkg light füstölt sajt apróra vágra, vagy lereszelve ( én az utóbbit szoktam alkalmazni)
– 30 dkg friss spenót leforrázva, leszárítva vagy fagyasztott
– kis oliva
– só
– bors
– mozzarellasajt

Elkészítés:
Kiolvasztom a mikróban a spenótot ,majd teljesen leszárítom, kinyomom a levét. Beleteszem a 4 egész tojást a turmixgépbe és a spenóttal összeaprítom.
Majd kiöntöm egy tálba és hozzáadom a felkockázott sonkát, a füstölt sajtot, sót,borsot, fokhagymát (ízlés szerint), és a hagymát is. Öszekutyizom.
Kicsit több mint 200 fokra előmelegítem közben a sütőt.
Egy kis tortaformát kikenek vékonyan olivaolajjal, és beleöntöm a masszát, majd a tetejére ceruza vastagságúra vágott mozzarella rudacskákat fektetek rács alakban.És mehet is a sütőbe. Ha kész kicsit hagyom hülni,majd tortaszeletekre vágom fel.

Tanácsok:
kb 20-25 percig sütöm.
Ellenőrizd villával, hogy megsült -e ,mielőtt kiveszed!

ui: Ez nem az én találmányom, egy kedves fogyitársam találta ki.Iszonyat hálás voltam neki,életmentő volt mert az SBD első szakaszában is fogyazstható, csak light sajtokkal helyettesitve :)

Ha szereted a spenót, mindenképpen próbáld ki!!

Elkészítési idő: 40 perc

A receptet beküldte: Mókica