Tandori csirke

Hozzávalók:

  • 2 db tisztított, grillezni való csirke
  • Az első 5 ízesítő:
  • 6 gerezd zúzott fokhagyma,
  • 1 evőkanál apróra vágott friss gyömbér,
  • 2 mokkáskanál őrölt kömény,
  • késhegynyi reszelt szerecsendió,
  • 2 teáskanál só
  • A második 7 ízesítő:
  • 6 evőkanál joghurt,
  • 1 evőkanál paradicsompüré,
  • 1 evőkanál olaj,
  • 2 teáskanál pirospaprika,
  • 2 evőkanál borecet,
  • késhegynyi őrölt kurkuma,
  • fél teáskanál só
  • A harmadik 4 ízesítő:
  • 2 evőkanál olaj,
  • 1 evőkanál citromlé,
  • 2 mokkáskanál őrölt bors,
  • 1 teáskanál kardamom

Elkészítés:

Fejtsük le a csirkéről a bőrt, hegyes késsel vágjunk egy-egy mély nyílást a combokon és a melleken! Tegyük egy csészébe az első 5 fűszert. Egy teáskanál hátlapjával jól nyomkodjuk össze, dörzsöljük be vele a csirkét. Hagyjuk állni 8 órát! Sütés előtt egy órával keverjük össze a második 7 fűszert. Kenjük be ezzel is a csirkét, hagyjuk állni egy órát! Ezt követően rakjuk zománcozott tepsibe a páclével együtt. Keverjük össze a harmadik négy fűszert, és öntsük a csirkére. Tegyük közepesen meleg sütőbe, állandóan – néha :) – locsolgatva süssük puhára. Ha kész, öntsük le róla a húslét – ha maradt :) – és addig főzzük, míg mártássá nem sűrűsödik. Vágjuk a csirkéket négyfelé, kenjük be a mártással. Tegyük forró (grill)sütőbe a csontos oldalával lefelé, és addig süssük, amíg a mártás megszárad rajta, ill. a hús aranybarnára pirul.

Megjegyzés:

A receptet Gaál Péter küldte. Köszönjük!