Tejszínben sült tepsis csirke füstölt sajttal és füstölt szalonnával

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkemell
  • 1 dl fehér száraz bor
  • 5 dl tejszín
  • 1 db szép póréhagyma
  • 35 dkg füstölt sajt
  • 15 dkg főtt füstölt császárszalonna
  • csirke fűszersó
  • kis vaj a tepsi aljára
  • olaj a sütéshez
  • Köretnek:
  • rizs
  • kukoricakonzerv
  • hagyma

Elkészítés:

A csirkemelleket fűszerezve kisütjük, de ne ropogósra, hogy a tepsiben majd a szaftból is tudjon felszívni. Közben a póréhagymát felszeleteljük. Egy jénai tál aljára szeletelünk egy kis vajat, ráöntjük a bort, majd ráhelyezzük a csirkemelleket. Egyenletesen ráaszórjuk a felkarikázott póréhagymát. Meglocsoljuk a tejszínnel, kicsit megigazgatunk a húsokat, hogy alul is elkeveredjen a szaft. A főtt füstölt császárszalonnát felkockázva kisütjük, és a tejszín tetejére szórjuk, óvatosan megsózzuk, majd a reszelt füstölt sajttal beborítjuk. Letakarva előmelegített sütőbe tesszük, hogy kicsit összeforrjon, majd a tetejét levéve pirosra sütjük a sajtot. A körethez megfőzzük a rizst, kevés olajon hagymát dinsztelünk, majd összeforgatjuk a rizzsel és a leszűrt kukoricával.

Megjegyzés:

Nagyon elegáns és ínyenc vendégváró, amivel büszkélkedhetünk. Természetesen lehet emelni az adagokat nagyobb létszám esetén. Most négy főre készítettük az ételt. Mivel nagyon szaftos, a gyerekek is szeretik. Jó étvágyat!!

A receptet Szuszo küldte. Köszönjük!