Tiroli meggyes rétes

Hozzávalók:

  • 50 dkg (1 doboz) mirelit leveles-vajas tészta
  • 1 kg meggy
  • 2-3 evőkanál liszt
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 mokkáskanál tört szegfűszeg
  • ízlés szerint cukor
  • 10-15 dkg tört piskótamorzsa (összetört babapiskóta vagy száraz, töltetlen teasütemény, édes kétszersült)

Elkészítés:

A töltelékhez a meggyet megmossuk, leszárazzuk és kimagozzuk, majd kicsurgó levével együtt lábosba tesszük. Kis lángon, folyamatos keverés közben csak annyira forrósítjuk, hogy kevés levet eresszen. Ezután a tűzről lehúzzuk, és belekeverjük a fűszereket, a cukrot és annyi piskótamorzsát, amennyi a levét felszívja. Hagyjuk, hogy egészen kihűljön. A felengedett tésztát lisztezett deszkán két részre vágjuk. (Amíg az egyik tésztadarabbal dolgozunk, a másikat tegyük vissza a hűtőbe, nehogy túlságosan felolvadjon.) Nagyon vékony, nagy lappá nyújtjuk. A tésztát a szélén, egy csíkban meghintjük kevés morzsával, majd a töltelék felét egyenletesen ráhalmozzuk. Szorosan felcsavarjuk, és a rudat a tepsibe tesszük. Tetejét felvert tojással bekenjük, de ügyeljünk arra, hogy a tojás ne folyjon az oldalára. A másik rudat ugyanígy elkészítjük, és előmelegített, forró sütőbe toljuk. Közepes lángon megsütjük. Csak akkor vágjuk fel, ha már kihűlt.

Megjegyzés:

A receptet Takács Elvira küldte. Köszönjük!