Citromos-mandulás muffin

Hozzávalók:
2 alaposan megmosott citrom,
3 tojás,
15 dkg őrölt mandula,
1 tk sütőpor,
15 dkg cukor.

Elkészítés:
A citromokat beletettem egy kis lábosba, és annyi vizet öntöttem rájuk, amennyi ellepte őket. Miután felforrt a víz, lejjebb vettem a lángot, és fedő alatt 20 percig csendes bugyogásban tartottam a gyümölcsöket. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy megpuhuljanak, aztán kellett még további 30 perc, hogy kezelhető hőmérsékletűre hűljenek. Bekapcsoltam a sütőt 175 fokra, és nekiláttam a pofonegyszerű tésztakészítésnek. A citromokat félbevágtam, a magokat kés hegyével kipiszkáltam belőlük, és a magnélküli gyümölcsöket falatnyi darabkákra vágtam. Igen, szőröstül-bőröstül, azaz puha héjával és lágy belsejével együtt. Elővettem a késes betétű robotgépet, és máris zuttyantottam bele a citromdarabokat, hozzájuk küldtem a tojásokat, és a géppel addig kevertem, míg szinte sima massza lett belőle. Maradtak benne imitt-amott hangyakörömnyi citromhéjdarabkák, de azokra finom volt rábukkanni a már kész muffinokban. Hozzászórtam még a péphez az őrölt mandulát, a sütőport meg a cukrot, és megint jöhetett a gépi kevercselés. Ezzel kész is volt a tészta, amelyet bekanalaztam a papír kapszlikkal kibélelt muffinformába. A sütőben 25-30 perc alatt megsütöttem a muffinokat, amelyek a lédús citrompép miatt még egy-két nap múlva sem száradtak ki.

Kb.12 muffin lesz belőle.

A receptet beküldte: tinendo