Frissítő gyümölcsleves

Hozzávalók:
– 1 kg gyümölcs (meggy, szilva, sárgabarack, őszibarack, nektarin)
– 2 l folyadék (befőtt leve, hozzáillő szörp, víz, Sangria vegyesen)
– citromlé
– édesítőpor ízlés szerinti mennyiségben
– 1 kis pohár natúr joghurt
– 2 evőkanál keményítő
– egész fahéj
– szegfűszeg

Elkészítés:
A gyümölcsöket előkészítem: ha van közöttük konzerv vagy befőtt, akkor lecsöpögtetem, a levét felfogom, a friss gyümölcsöket kimagozom, és feldarabolom. (Nagyjából azonos méretű darabokra szoktam vágni őket.)
A befőtt(ek) levét, szörpöt, Sangriát, vizet, citromlevet, fahéjat, szegfűszeget beleöntöm a fazékba, elkezdem főzni, és sorra rakom bele a gyümölcsöket – a keménységüktől függően (kemények először).
Amikor felforrt, és a gyümölcsök már félig elkészültek (ez néhány pillanat műve), akkor megkóstolom, teszek bele cukrot vagy édesítőt (én inkább pikáns-savanykásan szeretem),
aztán a keményítőt kevés hideg (!) vízzel csomómentesre keverem, és a leveshez adom. Felforralom, majd leveszem a tűzről, és hozzáadom a joghurtot (először kikeverem a joghurtot egy habverővel, szedek hozzá egy, majd még egy szedőkanállal a forró levesből – hőkiegyenlítés -, hogy ne kapja össze a joghurtot), és hagyom kihűlni

A receptet beküldte: csorieva

Hasonló kategóriák