Joghurtos piskóta
…lehet muffinforma is. Előmelegített, közepes hőfokú sütőbe rakom 180-200 fokra. Akkor kész, ha a tetejét kissé megnyomva ruganyosan visszaugrik, és aranybarna színű. Sütési idő kb. 20 perc, de az első…

…lehet muffinforma is. Előmelegített, közepes hőfokú sütőbe rakom 180-200 fokra. Akkor kész, ha a tetejét kissé megnyomva ruganyosan visszaugrik, és aranybarna színű. Sütési idő kb. 20 perc, de az első…
…2-2,5 cm-es karikákra szeletelem. (Jelzem, teljesen mindegy, milyen késsel, nem dőltem be a *csak fakéssel* jellegű városi legendának, és nem hiába.) Besózom, állni hagyom, míg a többi hozzávalót előkészítem. A…
…tetszés szerint Máz: 2 tojásfehérje 25 dkg porcukor Elkészítés: A szalakálit a vízben megfuttatjuk, és a cukorral tojással jól kikeverjük. Utánna hozzátesszük a lisztet, a mézet és a fűszereket, majd…
…nyújtjuk a tésztát, és a tortaformába fektetjük. Szélét rányomkodjuk a forma oldalára, alját villával megszurkáljuk. A tojásfehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá verjük, a tejszínes sajtkeverékhez adjuk, és a tésztával…
…a mákra.Végül készre sütjük (amíg a hab kissé rózsaszínű nem lesz). Tanácsok: A sütőben hagyjuk kihűlni,mert különben összeesik a hab.Készíthetünk hasonló módon habos-túrós süteményt is. Elkészítési idő: 40 perc A…
…A csirkét befűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal és fokhagymával. A töltelékhez a szárzellert, a gombát és a hagymát apróra vágjuk, és olajon addig dinszteljük, amíg a gomba összeesik. Ekkor beletesszük…
…a fehérjehab a zsíros mascarpone társaságában hamar összeesik). A krém harmadát egy lapos tálba öntjük. Rátesszük a piskótalapot és meglocsoljuk a hideg kávéval. Megszórjuk kakaóporral. Ráöntjük a maradék krémet, arra…
…spárgasípok fás szárvégét eltávolítjuk, szárukat 2-3 cm-es darabokra aprítjuk. A sárgarépákat karikákra, a karalábét apró kockákra vágjuk. A borsót leöblítjük. Valamennyi zöldséget enyhén sós, forrásban lévő vízben 3 percig főzzük,…
…szőlőcukor málnalekvár Elkészítés: A zabpelyhet a tejben csipet sóval és 1 evőkanál cukorral kis lángon feltesszük főni. Amíg felforr, a tojássárgáját habosra keverjük a vaníliával/vaníliáscukorral, kardamommal, citromhéjjal és a maradék…
…levesszük róla a tortaforma oldalát, és az aljával együtt tesszük az asztalra. Aki szereti, rumos kávéba áztatott mazsolát is tehet a sorok közé. Jó étvágyat kívánok hozzá. gyermekkel is készíthető…