Lazactatár krémsajttal

…elkeverjük. A hal elég sós, ezért sózni nem szükséges. Ha lehet, 1-2 órát hagyjuk állni a hűtőszekrényben, hogy az ízek összeérjenek. Fissen pirított bagettel a legfinomabb. A receptet beküldte: csorieva…

Vagdalt -hal- hús egyben

…megéri. Szerintem az is rászoktatható a halételre, aki eddig nem ette, ugyanis alig tér el az íze a sima vagdalt húsétól, ám attól egészségesebb. Az elkészítésnél kiemelem megint, hogy a…

Sajtos hal

…tenyérnyi darabokra vágom, fűszersóval bedörzsölöm, és kivajazott jénai tálba teszem. A sajtot lereszelem, és annyi tejszínnel összekeverem, hogy sűrű masszát kapjak. Kicsit sózom, borsozom. A sajtos masszát szépen eloszlatom a…

Füstölt halas falatkák

…vágjuk. A pirítóst megkenjük mustárral, ráhelyezünk 1-1 salátát, tojáskarikát, lazacot. A félbarna kenyeret kockákra vágjuk, és forró fűszervajon ropogósra pirítjuk. Felváltva nyársra húzzuk a kenyérkockákat és a füstölt halat. A…

Hal alaplé bor nélkül

…finom szűrőruhán átszűrjük, hagyjuk kihűlni. Az alaplevet azon angolna-, fogas- és pontyfilé párolásánál használjuk fel, amelyek hozzávalóinál bor szerepel. További felhasználási területe a halakhoz adott mártások, ahol mint felöntő levet…

Fűszeres halfilé

…Közben a másik fél citrom levét egy tálkában összekeverjük a fűszerkeverékkel, az összezúzott fokhagymával, és a petrezselyem zölddel. A halszeletek mindkét oldalát megkenjük a “páclével”, vékonyan kiolajozott alufóliára fektetjük, 10…

Tejszines hal sajttal

…a halfiléket amit előzőleg a fokhagymakrémmel átdörzsöltünk, a borssal, delikát 8-cal megszórjuk, a főzőtejszinnel leöntjük és rászórjuk egyenletesen a reszeltsajtot. Én kb. 20 percet állni hagyom mielőtt az előmelegitett sütőbe…

Menyhal

…olajba teszem és hozzáöntöm a mustár és a fűszerkeveréket majd elkeverem. (nedves pác) Mindezt a menyhalakra öntöm és alaposan (kívül-belül) átfogatom a halak testét. 2-3 órára hűtőben hagyom a halakat….

Halas melegszendvics

Hozzávalók: kenyér olajos hal teavaj fokhagyma sajt ketchup Elkészítés: A kenyereket vékonyan megkenyem vajjal. Az olajos halat tálba teszem és szétnyomkodom az olajjal együtt. A fokhagymát apróra metélem és a…

Halfilé balkáni zöldségekkel

halat a citromével bedörzsöljük. A paprikát-paradicsomotfeszeleteljük, a hagymát felkarikázzuk,a szalonnát ropogósra sütjük.A vajat ennek zsírjában olvasszuk fel.A halat 2-3 percig sütjük benne,majd megsózzuk.A zöldségeket megpároljuk és picit megsózzuk. Mindezt jénai…