Máj kapros túrós tésztával

…meg egy 25 dkg-os túrót, hanem most egy doboz cottage cheese-zel csináltam, juhtúró helyett pedig kb. 125 g feta sajtot tettem bele és egy kis doboz tejfölt. Nálunk ez a…

Sült halfilé gyümölcsös rizságyon (négy személyre)

Hozzávalók: nyolc szelet lepényhalfilé liszt só frissen őrölt bors egy citrom leve napraforgóolaj A céklasalátához: három db kisebb főtt cékla egy nagy lilahagyma három narancs egy kis piros chili korianderlevél…

Drezdai stollen (kalács)

…összekeverjük, és jól letakarva így érleljük néhány órán át. Néhány alkalommal keverjük meg. A lisztet egy nagy tálba szórjuk, a közepét kimélyítjük. Az élesztőt belemorzsoljuk, 1 evőkanál cukrot szórunk rá,…

Sonkás-gombás tészta

…kötözött, füstölt lapockát. Megfőztük az egyiket, de sajnos nem volt különösebben jóízű, füstölt íze például egyáltalán nem volt. Aztán kaptam egy jó tanácsot, amelyet továbbgondoltunk a párommal, s csodás étel…

Szójakockák keleti fűszerezéssel

…állagú, mint (az általunk ismert) kínai ételek általában. A leöntött olajban (vagy csak egy részében) wokban mepirítjuk a zöldségeket, ezeket is fűszerezzük egy kicsit a fenti fűszerekkel, majd azonnal leöntjük…

Szójás rakott kínaikel

…szóját is, sóval ízesítjük, borssal és majoranával fűszerezzük. Belekeverünk egy egész tojást. A keverék harmadát rákanalazzuk a kellevelekre, rárakunk egy újabb réteg kínaikelt, annak a tetejére egy újabb réteg szójás…

Keksztekercs (másképp)

…35-35 dkg porcukor, néhány csepp vaníliaaroma és reszelt citromhéj került. Az egyik tálba raktam még 2 evőkanál kakaóport is. Eredetileg meggylével akartam összedolgozni a hozzávalókat, de nem volt itthon meggybefőtt….

Töltött alma

…kicsit levágunk, hogy jobban megálljanak. Egy vajazott, sütőmargarinozott tepsibe pakoljuk az almákat, a magház helyére lekvárt töltünk. A tojásfehérjét cukorral keményre verjük, és mindegyik alma tetejére rakunk egy-egy kiskanállal a…

Majdnem Shepherd*s Pie

…csak lehet, majd hozzáadunk egy kis vizet, tovább nyomkorásszunk, hozzáadunk még egy kis vizet, és ezt addig csináljuk, amíg egyenletes tészta lesz belőle. Ezután egy kicsit a hűtőbe tesszük. Elkészítjük…

Diétás Dubarry-szelet

…színe nem lesz. A főtt krumliból és a tejből krumplipürét készítünk, és egy teflontepsi aljára terítjük. Erre rakjuk a tofuszeleteket, majd a karfiolfejeket. Végül egy pohár joghurtot összekeverünk egy tojással,…