Kenyérre halmozható zöldséges tonhalsaláta

…a zöldséges hallal. Ha szükséges, utánaízesítjük sóval, borssal. A bolti majonézt joghurttal vagy sovány tejföllel, mustárral, sóval, borssal lazíthatjuk. Letakarjuk fóliával, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek…

Sajttal sütött burgonya

…és rétegesen rátesszük a burgonya felét; ezután sóval, borssal és fokhagymával ízesítjük, rátesszük a sajt felét, majd a burgonya másik felét; ezt ismét sóval, borssal és fokhagymával ízesítjük, rászórjuk a…

Galyasági korhelyleves

…felengedjük. Annyi levet adunk hozzá, hogy legalább egy liternyi legyen. Izesítjük csipetnyi sóval – esetleg ételízesítővel – és a citromlével, s így is forraljuk 4 – 5 percen keresztül. Tojásfehérjét…

Csongrádi töltött csirke rizibizivel

…haladunk, hogy ott is nyílás képződjék a töltelék számára. A jércét ezután kívül-belül megsózzuk. A zsemléket tejbe áztatjuk. Közben a megtisztított, nagyon apróra kockákra vágott gombát kevés zsíron lepirítjuk, sóval

Marcipános epertorta

…ételfesték Elkészítés A sütőt előmelegítem. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét a csipet sóval kemény habbá verem. A tojássárgákat krémesre keverem a porcukorral, majd hozzáadom a vizet és az olajat, belekeverem…

Francia sajttorta

…paprika só bors Elkészítés A lisztet, a margarint, a túrót egy csipet sóval összegyúrjuk, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap kibélelünk vele egy kerek tortaformát úgy, hogy pereme is legyen,…

Sajttal töltött borjúrolád

…fél citrom (leve) 1 evőkanál petrezselyem (apróra vágott) őrölt bors só Elkészítés: Az endíviákat a vajban aranyszínűre sütjük. Sóval, borssal meghintjük, és citromlével meglocsoljuk. Tányért teszünk rá, arra súlyokat rakunk,…

Almával töltött csirkemell tejszínes burgonyaágyon

…meghámozzuk és egy közepes nagyságú tepsibe karikázzuk,sóval,borssal meghintjük,és rászórjuk a szintén felkarikázott vöröshagymát.A csirkemell szeleteket félbevágjuk,sózzuk.Megpucoljuk az almát és cikkekre vágjuk,gyömbérrel enyhén megszórjuk.Az almát rárakjuk a csirkemellre és feltekerjük.Az egészet…

Tejfölös-gombás szűzpecsenye

…és vékony szeletekre vágjuk. A megtisztított, megmosott gombát vastagon felszeleteljük. A megtisztított vöröshagymat felkockázzuk. A sóval, borssal bedörzsolt hússzeleteket kevés olajon, mindkét oldalán barnára sütjük, és a serpenyőböl kivéve melegen…

Gödöllői töltött csirke

…csipetnyi sóval habosra keverjük, a zsemlével és a pirított hozzávalókkal összedolgozzuk. A tölteléket a csirke bőre alá töltjük. A csirkét kívülről megsózzuk, hasüregét sóval és majoránnával erősen fűszerezzük. Sütőlemezre tesszük,…