Bundázott sárgabarack bortésztában

…annyi szem rumos meggy v. meggy, fahéjas porcukor Elkészítés A barackot forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, félbevágjuk, kiemeljük a magját. A lisztet eldolgozzuk a tojásokkal, egy csipet sóval, apránként…

Fahéjas kuglóf

…A barna (fahéjas) tésztát is ellapítjuk, a fehérre rakjuk, majd feltekerjük, akár a bejglit. Mintha egy ruha lenne, csavarunk rajta néhányat, majd margarinnal kikent, zsemlemorzsával behintett nagy kuglófformába tekerjük. Meleg…

Sietős vendég fánk

…1 kávéskanál sütőpor kakaó vagy fahéjas porcukor Elkészítés Minden hozzávalót összekeverünk, majd egy kicsit állni hagyjuk. Forró olajba teáskanállal szaggatjuk. Még melegen kakaós, vagy fahéjas porcukorba forgatjuk. gyermekkel is készíthető…

Kávés-fahéjas túrótorta

…jól megszurkálni. A nyers tésztára önteni először a fahéjas masszát, majd rácsorgatni a kávés masszát. Villával óvatosan kicsit összekeverni. Előmelegített sütőben, közepes lángon 50-55 perc alatt készre sütni, (én légkeverésnél…

Kávés-fahéjas túrótorta

…nyújtanunk, majd villával megszurkáljuk. A még nyers tésztára öntjük először a fahéjas masszát, erre rácsorgatjuk a kávésat. A kettőt óvatosan elkeverjük, hogy kissé márványos legyen. A tortát az előmelegített sütőbe…

Tejbegríz bundában

…kétszer is, így vastagabb a bunda/. Forró olajban gyorsan átsütjük, míg aranyosra pirul. Fahéjas porcukorral meghintjük. Isteni! Próbáld ki! Megjegyzés: Megmaradt másnapos tejbegrízből a legjobb. A receptet Lelildi küldte. Köszönjük!…

Fahéjas mézes galuska

…felhevített vajban vagy sütőmargarinban átforgatjuk és kivajazott vagy kisütőmargarinozott tűzálló tálba töltjük. A tejet felforraljuk, elkeverjük benne a mézet, és ráöntjük a galuskára. Sütőben 180 C-on jól átsütjük, majd fahéjas

Almás-Túrós Sütemény

…kilisztezett sütõlemezre kenjük. A meghámozott almákat szeletekre vágjuk, citromlével megöntözzük és befedjük vele a túrómasszát. A fahéjas porcukorral megszórjuk és 170 fokon kb. 30 percig sütjük. A receptet beküldte: vma…

Almafánk

…tojás 1 sütőpor fahéjas porcukor Elkészítés: Az anyagokat összedolgozzuk, kanál segítségével kis pogácsákat formázunk, és azonnal forró olajban kisütünk. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk. Megjegyzés: A receptet Betty mami küldte. Köszönjük!…

Szilvás gombóc

…fél szilvát, aminek a belsejébe kevés fahéjas cukrot szórunk. A tésztából ezután gombócokat formálunk, amiket enyhén sós vízben megfőzünk, majd zsemlemorzsába forgatunk. Tálaláskor megszórjuk még fahéjas cukorral. gyermekkel is készíthető…