Káposztás kenyérlángos
…felét. A hagymát apróra kockázzuk, majd az olajba tesszük a baconcsíkokkal együtt, és megdinszteljük. Mikor a hagyma kész, beletesszük a káposztát, és fedő nélkül megpároljuk. Közben meghintjük borssal is.(Tegyünk bele…

…felét. A hagymát apróra kockázzuk, majd az olajba tesszük a baconcsíkokkal együtt, és megdinszteljük. Mikor a hagyma kész, beletesszük a káposztát, és fedő nélkül megpároljuk. Közben meghintjük borssal is.(Tegyünk bele…
…állni hagyjuk, majd kevés olajon (teflon serpenyőben) barnára pirítjuk. Ezután visszatesszük az összes szeletet a serpenyőbe, mellédobjuk a vöröshagymát, amibe beletűzdeltük a szegfűszegeket és felöntjük a tejjel. Lefedve puhára pároljuk….
…két végét kicsit összenyomom, aztán a szokásos módon – liszt, tojás, morzsa (amibe beleteszek szezámmagot) – bepanírozom, és kisütöm. Petrezselymes rizzsel és majonézzel tálalom. Megjegyzés: A receptet Garbibella küldte. Köszönjük!…
…A mazsolát átmossuk, majd vízbe tesszük, amibe előzőleg rumaromát kevertünk. Ebben áztatjuk 20 percig. Egy 5 literes edénybe vagy tálba beleöntjük a Traubisodát és a befőtt levét. A gyümölcsöket meghámozzuk,…
…kifolyjon belőle. Amikor ezzel megvagyunk, jöhet a másik adag tészta. Amíg a másik adag tésztával bajlódunk, egy nagy fazékban feltesszük a vizet forrni, amibe beleszórjuk a sót. A derelyét 2-3…
…A tejben elkeverjük a cukrot,meglangyosítjuk,majd az élesztőt belemorzsoljuk.Ezt a kovászt hagyjuk megkelni,majd a kétféle (vagy egyfajta) lisztet a kovásszal,sóval,langyos tejjel,t.sárgájával közepes keménységű tésztát gyúrunk,amibe utoljára még az olvasztott vajat is…
…A sóval cukorral összekevert lisztet deszkára halmozzuk, a közepébe mélyedést vájunk, amibe belekerül a feldarabolt vaj vagy sütőmargarin és a tojás. A tésztát morzsalékos állagúra gyúrjuk, formázzuk, és 30 percre…
…megszórom a tetejét majorannával. Ezután beteszem a sütőbe 240 fokra. A borsót, kukoricát, az apróra darabolt gyömbért és fokhagymát, a nagyobb kockákra darabolt lilahagymát összekeverem egy külön edényben (locsolhatunk rá…
…kockára vágjuk. Ha ezeket elkészitettük , összekeverjük a joghurttal, amibe belekevertük a salátaport és a csipet ételizesitőt, és a hagymát. 1-2 órát állni hagyjuk,hogy az izek összeérjenek. Tanácsok: A recept…
Hozzávalók: 1/2 liter tej,3-4 evőkanál buzadara,10 dkg cukor kb4 tojás és porcukor.A kisütéshez olaj Elkészítés: A tejben megfőzzük a darát amibe cukrot is beletesszük.Hagyjuk kihülni.Majd gyúródeszkára tesszük jól belisztezzük és…