Tiroli nokedli

…zsályás kacsazsírt. A zsályát apróra vágjuk, aztán a zsírt egy 28 cm átmérőjű lábosban vagy egy ugyanekkora, de 6 cm magas peremű serpenyőben mérsékelt lángon kevergetve megolvasztjuk. Amikor már folyós,…

Francia tejszínes zöldborsóragu rántott füstölt sajttal

…lila hagymát, a felkarikázott póréhagymát, a kisebb kockákra darabolt paprikát és gombát. Magas tűzön kissé pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a leszűrt zöldborsót. Szórjuk meg a liszttel, keverjük össze, és…

Réteges-élesztős pogácsa, ahogy annak idején Édesanyám elmondta

…vékonyra, és hajtogassuk össze még egyszer. Megint tedd nyugodni 20 percre, ismételd meg 3-4-szer. Végül kétujjnyi vastagra nyújtsd ki, vékonyabbra ne, inkább vastagabbra, mert így lesz szép réteges és magas….

Szíves puncstorta

…db tojásfehérje 2-3 evők málnaszörp Elkészítés Már két nappal előtte megsütöttem, egy 27×35 cm-es nagy, magas falú tepsibe, a piskótámat, a hagyományos módon. Másnap kivágtam egy nagy szívformát (kb. 22…

Mascarponés-csokoládés csiga

…és kicsit távolabb egymástól ráhelyezni a csigákat. Előmelegített sütőben magas hőmérsékleten szép pirosra sütni, (én légkeveréses sütőben 180 fokon sütöttem). Tálalás előtt porcukorral megszórni. Hasonló kategóriák nyuszi hajtogatás tojás hajtogatása…

Sajtos rakott csirkemell

…vagy a tejszínnel, és a következő sor csirkemellet rárakjuk. Kb. 3-4 sort kapunk. Túl vastag, magas ne legyen, hogy jót át tudjon sülni. A tetejét még egyszer megszórjuk a sajttal…

Édes-sós kukoricaleves

…pirospaprikával, borssal, ételízesítővel, sóval, majd hozzáöntjük a húslevest, ami teljesen ellepi a fazékban lévő hozzávalókat. Magas lángon felforraljuk, majd forrás után kb. 30-40 percig lassú tűzön főzzük. Végül beleöntjük a…

Lyukas torta

…után kivesszük, és a csokis krémet úgy öntjük a tortára, hogy a lyukba is legyen. Kb 2 cm magas lesz a joghurtos krém felett. Kellemes időtöltést. Hasonló kategóriák sutoporos tortalap…

Joghurt torta

…mindennel elkészítünk, fogunk egy legalább 4 literes – inkább lapos, mint magas) lábast, kibéleljük fóliával, és beletöltjük a joghurt krémet. 6.) Egy éjszakára a hűtőben hagyjuk, majd másnap kiborítjuk egy…

Diós süti

…tojást, 25 dkg cukorral nagyon habosra keverünk, akár fél órát is. Akkor jó, ha már jó magas lett az anyag. Hozzákeverünk 25 dkg lisztet, 1 cs. sütőport és 20 dkg…