Gyömbéres túrótorta

…fölött a fehércsokit, rakjunk bele 2 dkg vajat, és keverjük fényesre. Dolgozzuk az 1/3-nyi túróhoz, ez lesz a torta közepe. Olvasszuk fel az étcsokit a maradék vajjal, ha langyosra hűlt,…

Mézes-meggyes kalács

…rajta, beletesszük a meggyet, és hagyjuk kihűlni. A tejszínt kemény habbá verjük, elfelezzük. Az egyik felét összekeverjük a vízfürdőben felolvasztott csokoládéval. A mascarponét elkeverjük a maradék cukorral, és beleforgatjuk a…

Mogyorókrémes lávatorta

…tegyük a közepükbe, és a maradék tésztával fedjük be. 200 °C-os sütőben süssük 8 percig, amikor kész, borítsuk tányérokra, és kevés porcukorral szórjuk meg. A maradék töltelékkel díszítsük a tányért….

Sakktábla torta

…harmadik sorban is a maradék korongokkal, a sorrendet követve. Ettől lesz szeleteléskor sakktábla-mintázatú a torta. A maradék krémmel bevonjuk a tortát, és legalább 12 órán át dermesztjük hűtőben. Hasonló kategóriák…

Kakaós szelet maskarponéval

…8 négyzetre vágjuk. A mascarponét elkeverjük a maradék cukorral, a túrót szitán áttörjük, és azt is hozzákeverjük. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, lecsepegtetjük, mandulalikőrben feloldjuk, és a mascarponéhoz adjuk. A…

Rakott bab

Hozzávalók: bab só viz zsir zsemlemorzsa tejföl kolbász vagy maradék hus Elkészítés: 1 kg széles csövű gyenge babot sós vízben egészben hagyva puhára főzzük. Ha megfőtt,szűrőre rakjuk,és a levét lecsorgatjuk.Tűzálló…

Mogyorókrémes lávatorta

…közepükbe, és a maradék tésztával fedjük be. 200 fokos sütőbe süssük 8 percig, amikor kész, borítsuk tányérokra, és porcukorral szórjuk meg. A maradék töltelékkel díszítsük a tányért. gyermekkel is készíthető…

Mákos guba mézzel

…a felolvasztott méz felével. Majd jöhet rá a maradék kifli, és erre megint mák, a maradék mézet is rácsorgatjuk. Közepes hőmérsékletű sütőbe tesszük, és kb. 15 perc alatt összesütjük. Megjegyzés:…

Csongrádi tepsis csirke

…meglocsoljuk. Ezután a megsütött csirkedarabokat sorban rárakjuk, majd befedjük tojáskarikákkal és a maradék paradicsom-paprika szeletekkel. A tetejére fektetjük a maradék szalonnaszeleteket, befedjük a megmaradt burgonyával, és tejföllel leöntjük. Szép pirosra…

Fekete szemek

…részre osztjuk. Két lapot kinyújtunk és külön-külön megsütünk. A maradék 4 lapot szintén kinyújtjuk, és a következő töltelékkel egyenként mindegyiket megtöltjük, mint a bejglit. Töltelék: A hozzávalókat alaposan össze kell…