Mascarponés málnatorta

…sűrűre főzzük. Megvárjuk amíg kihűl, majd habosra keverjük, és apránként hozzáadjuk a mascarponét. A tésztára simítjuk a tetejét, a málnával kirakjuk, dermedni hagyjuk, végül az előírás szerint elkészített zselével bevonjuk….

Piskótarolád mascarponéval

Hozzávalók: Tésztához: 13 dkg csokoládé 2 evőkanál liszt 4 evőkanál kristálycukor o,5 dl feketekávé 4 tojás Krémhez: 25 dkg mascarpone 4 evőkanál porcukor 3 evőkanál amaretto likőr (vagy más illatos…

Mascarponés répatorta

…félig nyitott sütőben kihűlni. A krémhez a narancslében elkeverjük a zselatint és a gyümölcskocsonyaport, felforraljuk, majd visszahűtjük. A tejszínt pici habfixálóval sűrűre verjük, (nem habbá) hozzáadjuk a mascarponét, gyümölcszselét, narancs…

Mascarponés sütemény másképp

…2 ek konyak A tetejére kakaópor Elkészítés A babapiskótát tálba rakjuk, ráöntjük a kávét, és ázni hagyjuk. Szétválasztjuk a tojásokat, a sárgáját és a cukrot, krémmé keverjük, a mascarponét, túrót,…

Kéksajtos tészta barnahagymával

…leszűrjük a zsíradéktól, visszatesszük a lábosba, rádobjuk a spenótot (ha nem mirelit, egy kicsit megpároljuk), majd összekeverjük a mascarponéval és a gorgonzolával. Alacsony hőfokon összerottyantjuk a mártást, borsozzuk, egy késhegyni…

Mascarpones túrós-csokis torta

…Jól összedolgozni, majd egy 26 cm-es sütőpapírral kibélelt tortaformába önteni, és kézzel simára egyengetni. Egy tálba beletenni a mascarponét és a cukrot, majd robotgéppel kikeverni. Ezután hozzáadni a reszelt citromhéjat,…

Mogyorókrémes fincsi

mascarponéval amíg egységes masszát kapunk. Terítsük ki az első réteg réteslapot egy tálcára, kenjük meg a krémmel, majd ismételjük meg a folyamatot, amíg elfogynak az összetevők. Díszítsük porcukorral és mogyorókrémmel….

Rumos trüffelcsillag

…7,5 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor 1 vaníliarúd kikapart belseje 1 tojás 30 dkg liszt 1 csipet só Ezenkívül: 15 dkg fehér csokoládés tortabevonó Elkészítés: Felmelegítjük a mascarponét és…

Mogyorós torta

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– 400 g tejszín 4 lap vagy 12 g zselépor 50 g mascarpone 7-8 mogyorós nugátkrém 9 evőkanál tej 1/2 teáskanál sütőpor 3…

Szőlős- fahéjas tiramisu

…cukrot és a fahéjat, habosra-sűrűre keverjük. Egy másik tálban a maradék 10 dkg porcukorral habosra keverjük a mascarponét, majd kanalanként beledolgozzuk a tojáskrémet. A habfixálóval kemény habbá verjük a jól…