Szezámos-mézes, bundás sült csirkemell.
…is felolvad benne. A húst beleforgatjuk, letakarva fél órára félretesszük. A bundázáshoz való tojást az olajjal kissé felverjük, majd a liszttel, a keményítővel, a sütőporral és annyi vízzel keverjük simára,…

…is felolvad benne. A húst beleforgatjuk, letakarva fél órára félretesszük. A bundázáshoz való tojást az olajjal kissé felverjük, majd a liszttel, a keményítővel, a sütőporral és annyi vízzel keverjük simára,…
…madagaszkári bors (megtörve) Elkészítés: Először készítsük el a fűszerolajat: a fűszernövényeket zúzzuk pépesre, öntsük fel az olívával, s addig keverjük, amíg egyenletes, zöld olajat kapunk. Ekkor tegyük félre, s felhasználás…
…kevergetve, ez kb 10-20 másodpercet vesz igénybe. Nem forraljuk fel a zselatint, sőt ne is forrósítsuk fel. Amint feloldódott, jó is. Vékony sugárban, folyamatos keverés mellett keverjük a zselatint az…
…kész, a combokat és a mellet levágjuk, és még egyszer grillezzük. A fel forrósított olajban a paprikaszószt kevergetve meg pároljuk, majd hozzá adjuk a levest és a citromlét. Fel forraljuk,…
Hozzávalók: 2 és fél dkg mogyoró, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 1 szelet kenyér, 4 db paradicsom, fél zöld húsú paprika, chili vagy erős fűszerpaprika, 1 evőkanál ecet, csipetnyi…
Hozzávalók: 22 dkg liszt, 3 dl tej, 2,5 dkg vaj, 1,5 dkg élesztő, fél kávéskanál cukor, fél kávéskanál só, 1 tojásfehérje, kevés olaj, fél citrom Elkészítés: A cukrot meleg tejben…
…Ha a gyümölcs fagyott, olvaszd ki és 0,5 kg-ot mixelj el az 5 dkg porcukorral. Tegyél félre 1/2 pohárnyi gyümölcsöt a megmaradt fél kilónyi adagból, ez lesz a díszítés, a…
…egy tálba, a közepébe nyomjunk egy kis mélyedést. Ebbe öntsük az élesztős tejet, majd keverjünk bele egy kevés cukrot és lisztet, aztán pihentessük letakarva 20 percig meleg helyen. A maradék…
…aranyszínűre. A formából rácsra borítva hagyd kihűlni. Tippek A tészta kenyérsütő gépben is megsüthető, ez esetben fél adag fűszeres alma kerülhet bele, s a tej mennyiségét is csökkentsd a felére….
Hozzávalók: 1 bögre liszt fél bögre cukor, fél csomag sütőpor 2 tojás 1 bögre tejföl vagy joghurt vagy kefir, ízles szerint 1 alma pár szem dió csoki (akár a csokimikulások…