Tonhalas mungababcsíra saláta

…olaj maradhat rajta. Összekeverjük ízlés szerint majonézzel, sóval, feketeborssal, citromlével és az apróra vágott lilahagymával. Rádobjuk a mungababcsírát, a félbevágott koktélparadicsomokat, a felszeletelt olívabogyókat és az apróra vágott bazsalikomot. Az

Sertéshús-saláta

…finomra vágott citromfűvel meg mentalevéllel ízesítjük, megsózzuk, megborsozuk. Az olajat meg a citrom levét belekeverjük, jégbe hűtjük. Tálalás előtt a széles csíkokra vágott salátát is hozzáadjuk. Felszeletelt főtt tojással díszítjük….

Rokfortos fejes saláta

Hozzávalók: 1 nagy vagy 2 kis fej saláta 2 dl tejföl vagy kefir 10 dkg rokfort (márvány) sajt néhány csepp citromlé csipetnyi őrölt bors 10 dkg dió Elkészítés: A salátát…

Könnyű ebéd csirkehúsból

…sós vízben megfőzzük,majd bőrét lehúzva a főtthúst vékony csíkokra vágjuk.Megfőzzük a burgonyát is, majd az almával, és a saláta középső részével együtt szintén csíkokra vágjuk.Hozzákeverjük óvatosan a húscsíkokhoz.Ízesítjük fél citrom…

ütős saláta

…serpenyőből. Egy tálba rendezem a salátát az összevágott paradicsomot és a szalonna darabokat. A serpenyőbe 1-2 kanál mustárt és a borecetet megfuttatom. Az öntetet még melegében ráborítom a salátára és…

Görög saláta – ahogy még a párom is megeszi

Hozzávalók: fél kígyóuborka 3 paradicsom 2 szál újhagyma kb. 5 levél saláta 1 paprika két kocka krémfehér sajt majoranna bazsalikom oregano Elkészítés: A zöldségeket összevágom, beleteszem a felkockázott sajtot, és…

Görög saláta fetasajtos-szardíniás szósszal

Hozzávalók: 1 fej friss saláta vagy jégsaláta 2 dl tejszín 1 pohár kefir 2 gerezd fokhagyma 10-15 dkg feta 1 db kígyóuborka 4 db paradicsom olívabogyó 1 fej lilahagyma 1…

Cole slow saláta

…ízesítjük sóval-borssal ízlés szerint.Hűtjük Tanácsok: Ha Norbi majonézzel és 12%-os tejföllel készítjük akkor update 1-es lesz,bátran fogyasztható. Grill húsokhoz kitűnő saláta. Készen vásárolt sárgarépa és káposztacsikból is készíthető. Elkészítési idő:…

Fejes saláta kapros túróöntettel

Hozzávalók: 4 fej fejes saláta, 35 dkg túró, 1 csomó kapor, 1 dkg só, 1 db citrom, 1,5 dl tejszín. Elkészítés: A salátákat megmossuk, cikkekre vágjuk és előhűtött üvegtálba tesszük….

Fejes saláta olaszosan

salátát leveleire szedünk, megtisztítjuk és darabokra tépjük. Áttörünk 25 dkg túrót, ketchuppal és tejföllel simára keverjük. Ízesítjük reszelt vereshagymával, borsikafűvel és sóval. Végül a salátaleveleket a túrós öntettel összekeverjük. Tanácsok:…