Mascarpone torta
…maradék 1 evőkanál kávéport elkeverjük 75 ml forró vízben. Belekeverjük a porcukrot és a brandyt. A tortát 3 lapra vágjuk, a brandys lével megcsepegtetjük a lapokat. A zselatint elkeverjük 1…

…maradék 1 evőkanál kávéport elkeverjük 75 ml forró vízben. Belekeverjük a porcukrot és a brandyt. A tortát 3 lapra vágjuk, a brandys lével megcsepegtetjük a lapokat. A zselatint elkeverjük 1…
…amíg sűrű, aranyszínű karamellt nem kapunk. Ehhez egy másik tálban hozzáadjuk a joghurtot, majd 30 percre félretesszük a krémet. A tortát négy lapra vágjuk, hármat megkenünk krémmel, egymásra helyezzük őket,…
…sütőben 180-200 °C-on 20-20 percig sütjük. Az elkészült tortát 3 egyenlő részre vágjuk, mindegyik lapot meglocsoljuk rumaromával, és hűlni hagyjuk. Addig elkészítjük a krémet. A vajat vagy sütőmargarint habosra keverjük…
…A tortát előmelegített sütőben 180 C-on kb. 30 perc alatt készre sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd fűrészfogú késsel szeleteljük fel. A tetejét meghinthetjük porcukorral, és a közepét még újabb…
…szőlővel körkörösen beborítjuk a torta tetejét, majd közepén elrendezzük az epret. A használati utasításnak megfelelően elkészítjük a zselét, bevonjuk vele a tortát, és újabb 20 percre hűtőbe tesszük. Óvatosan kivesszük…
…vágott mentát, majd a tortát a frissen készített forró mártással leöntve tálaljuk. Hasonló kategóriák mascarponés receptek sütés nélkül mascarpone recept sütés nélkül barackos tiramisu mascarpone mascarpone sütés nélkül mascarpónés túrótorta…
…Azért kell ennyi krém, mert a külseje is ezzel van díszítve és bőven jut belülre is. Mielőtt a tortát betölteném, beteszem a krémet fél órára a hűtőbe, egy picit dermedni,…
…a kihűlt péphez adjuk, és jól elkeverjük. Ha minden készen van, akkor a tésztát kettévágjuk, beletöltjük a krémet, kívülről is bevonjuk a tortát, majd tetszés szerint díszítjük. Mivel hólabda torta,…
…újabb sor keksz és újabb réteg krém következik,amíg a hozzávalók elfogynak.Betesszük a hűtőbe,hogy megdermedjen (kb.1,5óra).Kiborítjuk a formából,lehúzzuk a fóliát,és a tortát bevonjuk a félretett krémmel.Oldalát villával becsíkozzuk,tetejét csokis keksszel,cukorral díszítjük.Tálalásig…
…átmérőjű kerek lapot nyujtunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és még 1/2 órát kelesztjük. Előmelegített sütőben 180 fokon világosra sütjük. A töltelék hozzávalóit gőz fölött sűrűre főzzük, kihűtjük. A tortát…