Isler (a legjobb tésztarecept)

…lesni, mert nagyon könnyen megég, megbarnul. Már akkor ki kell venni amikor a karikák alja kezd barnulni és a teteje még szinte nyersnek tűnik, de így lesz omlós a tészta….

Mascarponés gesztenyetorta

…akkor a következő módon kell elkészíteni: Amikor a piskótatekercset szeleteljük, akkor minden alkalom után a kést meg kell papírtörölközővel törölni, hogy ne kenjük szét a krémet, és így felszeletelni. Aztán…

Kenyérlángos (langalló)

…kicsit több kell majd. Olyan állagúnak kell lennie, mint a lángostésztának (félkemény). Ez tulajdonképpen kenyértészta. A keverőtálban lévő tésztát letakarjuk egy konyharuhával, és 2 órán át kelesztjük. Ezután lisztezett gyúródeszkára…

Joghurtos gyümölcstorta

…tojásból kerek, kakaós piskótát kell sütni. Megvárni, míg kihűl, majd 3 fele vágni. A doboz őszibarack befőttből 2 fél barackot félre kell tenni díszítésnek, a többit össze kell turmixolni. A…

Sajtos hagymakrémleves gombás-fokhagymás gőzgombóccal

…még lisztezni kell.) A hagymával és gombávan jól összekeverjük és hagyjuk pihenni kb. 20 percig. Egy közepes edényben vizet forralunk egy kevés sóval. A lobogó víz fölé egy sűrű szűrőt…

Vadas marhahúsból zsemlegombóccal

…liszttel sűríthetjük, vagy keményítővel. Ezt már nem kell főzni, éppen csak összeforralni. A mártásba még kell tenni 1-2 teáskanálnyi mustárt, citromlevet ízlés szerint. Végül keverjük bele a tejfölt, ekkor már…

Isler IV.

…ki kell venni, amikor a karikák alja kezd barnulni, és a teteje még szinte nyersnek tűnik, de így lesz omlós a tészta. Még langyosan összeragasztgatom lekvárral a kisült karikákat, ez…

Saláta többféle módon

…zacskósan veszem és akkor már nem kell vele semmit tenni, vagy feldarabolom aránylag kis méretűre. A felvágottat apró kockára vágom, lehet utána kis olajban felpirítani, de így simán is jó,…

Sztrapacska

…evőkanállal a szalonnából kisütött zsírból, valamint 2 tojást és megsózzuk. (A 2 evőkanál szalonnazsírt azért kell beletenni a tésztába, mert a későbbiekben lényegesen megkönnyíti a szaggatást!) 5. Ha úgy látjuk,…

Madártej szelet

…15 dgk cukor Teteje: tejszínhab Elkészítés: A tészta hozzávalót kemény habbá kell keverni és meg kell sütni(kis tepsi) A krémet megfőzzük, majd ha kihűlt, belekeverjük a ráma és 15dgk cukor…