Karfiol krumplival

Hozzávalók:
1 fej karfiol
80 dkg burgonya
6 db tojás
2 dl tejföl
20 dkg sonka (füstölt is lehet)
10 dkg ementálisajt
5 dkg vaj
ízlés szerint őrölt bors
2 ek zsemlemorzsa
ízlés szerint só

Elkészítés:
A karfiolt forrásban lévő vízben előfőzöm. A vízből kivéve lecsepegtetem, kis rózsáira szedem. Közben egy másik edényben a burgonyát héjában megfőzöm, kihűtöm,karikákra vágom. A tojásokból négyet keményre főzök, megpucolom és felkarikázom. A sonkát apró kockákra vágom.
A megmaradt, 2 nyers egész tojásokat felverem, összekeverem a tejföllel, és beleteszem a felolvasztott vajat. Sóval, frissen őrölt feketeborssal fűszerezem. A római tálat előkészítés után kikenem hideg vajjal,
megszórom zsemlemorzsával. Először a rózsáira szedett karfiollal beterítem a cserépedény alját, majd megszórom az apróra vágott sonkával, meghintem a lereszelt sajttal, végül meglocsolom a tejfölös-tojásos keverékkel. A tojáskarikákkal befedem, majd erre is sonka, sajt és tejfölös tojás kerül. Végül a karikára vágott burgonyával takarom le , és ráöntöma megmaradt tejfölös tojást. Megszórom sajttal, és sütőben lassú tűzön, pirosra sütöm.

A receptet beküldte: cirmesitompika

Hasonló kategóriák