Lasagne

Hozzávalók:

  • 1-1,50 kg darált hús,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • bazsalikom,
  • paradicsomszósz (kb. 1,5 liter),
  • kb. 1/2 liter tej,
  • 3-4 evőkanál liszt,
  • kb. 8 dkg vaj,
  • só,
  • olaj,
  • 1 csomag (50 dkg) lasagne tészta

Elkészítés:

Az olajban az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt megdinsztelem, majd ráteszem a darált húst, és nagyobb lángon egészen addig párolom, míg kifehéredik a hús. Sóval, borssal ízesítem. Ezután pici vizet teszek alá, és fedő alatt megpárolom. Amikor már majdnem készen van, felengedem a másfél liternyi paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítem és jól összefőzöm. Közben a vajat felmelegítem, beleteszem a lisztet, és addig hevítem, míg kezd kifehéredni. Felengedem tejjel, sózom és felfőzöm, nem túl sűrű szósszá (besamel). Ha sűrűsödne, tejjel lehet hígítani. Amikor mindkét massza készen van, összekeverem. Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazok, erre teszek ragut, majd jön a tészta, ragu és tészta, a lényeg, hogy a tetejére kerüljön az utolsó adag ragu. Teszek rá jócskán sajtot, alufóliával letakarva középmeleg sütőben kb. 30 perc alatt készre sütöm (amíg a tészta megpuhul).

Megjegyzés:

A receptet Horváth Szilvia küldte. Köszönjük!