Majonézes krumpli II.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg krumpli
  • 2 közepes lilahagyma
  • 4 szobahőmérsékletű (!) tojássárga
  • 4 dl olaj
  • 4 evőkanál mustár
  • 8 dl tejföl
  • ízlés szerint só
  • bors
  • cukor
  • pici citromlé

Elkészítés:

Fontos, hogy az olaj és a tojássárgák azonos (szoba)hőmérsékleten legyenek! A 4 tojássárgát egy tálba tesszük. Kimérjük az olajat, és az olajból egy cseppet (nem többet!) cseppentünk a tojásba. Egy fakanállal kikeverjük, majd 1 kiskanálnyi olajat adunk hozzá. Ha szép egyneművé válik az egész, lassan, nagyon vékony sugárban öntjük hozzá a többi olajat és robotgéppel kikeverjük. Addig keverjük, amíg az egész fényes, világos, vajszerű masszává válik. Belenyomunk egy kis citromlevet, kikeverjük, és kanalanként hozzáadunk 4 evőkanál mustárt. Minden kanál után alaposan át kell keverni. Őrölt borssal, sóval és cukorral ízesítjük. 8 dl tejfölt fokozatosan belekeverünk a robotgéppel. Megkóstoljuk, és ha szükséges, utána fűszerezünk. Megfőzzük a krumplit, kihűtjük és karikára/kockákra vágjuk. Egy réteg krumplit leteszünk egy tálba, megszórjuk a kockára vágott és besózott lilahagymával, majd megint egy sor krumpli és egy sor hagyma következik, amíg minden el nem fogy. Állni hagyjuk 10 percig, majd nyakon öntjük a majonézzel, és könnyedén átkeverjük egy fakanállal az egészet. Petrezselyemmel, paradicsomszeletekkel díszítjük.

Megjegyzés:

A receptet Mirza (Morzsálós) küldte. Köszönjük!