Szőlős kacsa

Hozzávalók:
1 konyhakész (kb. 2 kg) kacsa
1 kg fehér szőlő
3 dkg vaj
2 evőkanál olaj
5 cl konyak
2 dl húsleves (leveskockából)
3 evőkanál szőlőlé
fél citrom
majoránna
őrölt bors

Elkészítés:
A kacsát kívül-belül megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk majoránnával, és szőlőszemeket kanalazunk a belsejébe. A kacsa bőrét fogvájóval megtűzzük, hogy a töltelék ki ne folyjon, és egy nagy lábasban az olaj és a vaj keverékében minden oldalát átpirítjuk. Ráöntjük a konyakot, 1 dl húslevest és a szőlőlevet. Lefedjük, és kislángon kb. 50 percig főzzük, közben gyakran locsolgatjuk a maradék húslevessel. A maradék szőlőt leszemezzük és kimagozzuk. A megpuhult kacsát kiemeljük a lábasból, a maradék levébe belefacsarjuk a citromot, és besűrítjük. A szőlőszemeket a mártásba tesszük, és nagylángon néhány percig kevergetjük, vigyázva, hogy oda ne égjen. Mérsékeljük a lángot, visszatesszük a kacsát, és néhány perc alatt átforrósítjuk. Burgonyapürével köríthetjük.

Tanácsok:
Jó tudni
Kellemesebb lesz az étel, ha a szőlőszemeket nemcsak kimagozzuk, de vékony késsel meg is hámozzuk. Még egyszerűbb a dolgunk, ha konzerv szőlőből készítjük, az ugyanis hámozott szőlőt tartalmaz.

A receptet beküldte: madar6@freemail.hu