Török rakott csirke

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemell
  • 5 közepes padlizsán
  • 2 bögre rizs
  • 2 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes paradicsom
  • 1 paprika
  • 2 dl tejföl
  • bors
  • ételízesítő
  • olaj

Elkészítés:

A megmosott padlizsánokat fél centis szeletekre vágjuk és lesózzuk, negyed óráig pihentetjük, míg levet ereszt. A csirkemelleket feldaraboljuk, és kevés olajon egy kicsit megpároljuk. A maradék olajon a lecsepegtetett padlizsánok mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
Ezután kezdjük el a hozzávalók rétegzését egy tűzálló tálba a következőképpen:

Egy sor padlizsán, erre jön az egyik hagyma felkarikázva, amit meg kell sózni. Ezután következik a csirkemell, amit ízlés szerint fűszerezzük. A rizst, miután alaposan megmostuk ráöntjük a mellekre. Rászeleteljük a paradicsomokat, a paprikát, a fokhagymát és a másik fej vöröshagymát, ezt is megsózzuk. Erre jön ismét egy sor padlizsán. Az egészet felöntjük 3 deci ételízesítős vízzel.

Előmelegített sütőben lefedve kb. 40 percig sütjük. Miután a rizs felszívta az összes vizet, levehetjük a fedőt, és ekkor öntjük rá az egy pohár tejfölt. Ezzel egy kicsit lepirítjuk, és már kész is.

Jó étvágyat!!!

Megjegyzés:

Nagyon finom!

A receptet Mónika küldte. Köszönjük!