Vargányás omlett

Hozzávalók:
6 db tojás,
1 gerezd fokhagyma,
néhány ág friss rozmaring,
só és frissen őrölt bors,
2 evőkanál libazsír,
30 dkg megtisztított, vastagon felszeletelt vargánya,
3 dkg parmezán sajt,
1 dl tejszín.

Elkészítés:
A sütőt előmelegítem 175 fokra.
Egy közepes méretű serpenyőben megmelegítem a libazsírt. Amíg a zsír olvadozik, apróra vágom a rozmaringot.
Mikor a zsiradék már kellően meleg, beleforgatom a gombát, úgy, hogy mindegyik szelet kapjon egy ízes zsírréteget. Kicsit sózom, borsozom, lefedem a serpenyőt, és hagyom, hogy a gombák csendesen párolódjanak.
Ezalatt az idő alatt a tojásokat enyhén felverem egy közepes méretű tálban, amíg éppen csak összetörik a sárgája a fehérjével.
Kb. öt perc párolás után a gombákat megszórom az apróra vágott rozmaringgal, majd hozzá reszelem a fokhagymát.
A tejszínt belekeverem a tojásba, majd az egészet ráöntöm a rozmaringos-fokhagymás gombára. Egy-két kavarás, aztán takarékra állítom a tüzet. Jöhet a sajt; megreszelve ráhintem a gombás tojás tetejére.
Megvárom, míg az omlett közepe megfő, azaz már rezgősen összeállt, a serpenyőt betolom a sütőbe, és 10 perc alatt elkészül a mennyei vargányás omlett.

A receptet beküldte: tinendo