Ezersziget csirkesaláta

Hozzávalók:
Az öntethez:
2 szép szál újhagyma,
néhány szem kapribogyó,
1 ecetes uborka
5 evôkanál majonéz,
5 evôkanál tejföl,
1 evôkanál ketchup,
fél dl tejszín
1-1 csipetnyi só,
őrölt fekete bors,
1 kiskanál citromlé,
porcukor és kevés mustár

4 személyre:
1 csirkemell + 2 csirkecomb,
4 evőkanál olaj
1 csapott kiskanál só,
fél mokkáskanál őrölt fekete bors,
40 dkg fagyasztott, morzsolt csemege kukorica,
6 kemény paradicsom,
2-3 nagy, piros húsú zöldpaprika,
1 kígyóuborka,
4 ág szárzell

Elkészítés:
A húst tisztítsa meg és vágja fél kisujjnyi falatokra, majd a forró
olajban kevergetve 8-10 percig süsse, közben sózza, borsozza. A
kukoricát fölengedés után csöpögtesse le. A paradicsomokat – miután
szárát kimetszette – cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az
uborkát karikákra vágja. A halvány zeller vékony külső hártyáját fejtse
le, majd a rudakat vágja 1 centis darabokra. A mártáshoz az újhagymát,
a kaprit és az ecetes uborkát vágja apróra, keverje a tejföllel együtt
a majonézbe. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítse, sózza, borsozza.
Ízlés szerinti mennyiségben adja hozzá a citromlevet, a porcukrot és a
mustárt. Az előkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt
rendezze el tálon, de összekeverve is ráhalmozhatja. A mártást külön
kínálja hozzá.

A receptet beküldte: Edibabacica

Hasonló kategóriák